Nem lehet tudni, mennyiért vállalta volna a szállítást a két pályázó.
Magyar Hang
Az új vírus nem jelent közvetlen veszélyt emberre, amíg nem változik meg genetikailag.
A kormánybiztos szerint tíz év múlva Makó az ország egyik legfontosabb turisztikai célpontja lehet.
Az UEFA közlése szerint az idei Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg, Magyarország egyedüliként vállalta a telt házas meccseket a Puskás Arénában.
Egy platformra kerültek a politikai szereplők, a fideszes Dömötör Csaba is panaszkodik a Facebook-elérés visszaesésére. Frissítés: A Facebook már vizsgálja a jelenséget.
Eddig négy esetet találtak, az egyik beteg meghalt.
Bár az oroszok visszakérték, a magyarok bevizsgálják a Szlovákiának szállított Szputnyik-vakcinát. Oroszországban állítólag négy rejtélyes haláleset miatt vizsgálódnak.
Gundel-Takács Gáborral és Beer Miklóssal a címlapon indultak újra. A keresztény blog februártól szüneteltette működését.
A munkamegállapodás többek közt kitér a bűnügyekben folyatott kooperációra.
A Fidesz húsvét előtt nyújtott be javaslatot tizenkét egyetem modellváltásáról, amelyekről pénteken tárgyalt a parlament.
Jakabot kevesebben tartják esélyes befutónak, mint ahányan támogatnák, Karácsony esetében viszont többen vannak támogatóinál az őt esélyesnek tartók.
Csak később tuott volna szállítani a kínai és az indiai gyártó, ezért nincs értelme tőlük oltóanyagot beszerezni a következő időszakban – mondta a miniszter.