A Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével megsemmisítette a versenyhivatal Kesma-fúziót jóváhagyó döntését. A Kormányzati Tájékoztatási Központ válaszában jelezte, a bírósági döntésnek megfelelő új határozatot a GVH már kiadta, így az ügy jogilag rendezett.
Magyar Hang
Szinte kivétel nélkül mindenki maszkot visel, amint az az olvasónk által ma délelőtt készített, és lapunknak megküldött felvételeken is látszik.
Határzár tiltott átlépése miatt öt személy ellen kezdeményeztek büntetőeljárást.
Egy nappal később értesítették arról, hogy mégsem képviselheti ő Magyarországot az Irodalom Éjszakáján.
A Shanghai Airlines első tisztjét leszállás után azonnal ellátták. A Budapest Airport közölte: koronavírus gyanúja nem merült fel, de a gépet fertőtleníteni kellett.
A Flórián tér baleseti gócpontnak számít, szinte nem telik el hét valamilyen esemény nélkül.
Több ország megerősítette az emberről emberre történő fertőzést. A tiszti főorvos szerint nincs megbetegedés Magyarországon, de nem zárható ki a behurcolás.
A határátkelő kamerája vette fel az esetet.
A budai Várban jelenleg üresen álló telek rendbetételekor bukkantak rá a második világháborúban megsérült két műalkotásra. Találtak egy középkorú eredetű mészkő medencét is.
Egy hatvan-hetven fős csoport kísérelt meg „szervezetten és erőszakosan” bejutni Röszkénél, ahol három biztonsági őr teljesített szolgálatot. Van, aki átjutott, bár a vaskapu be volt zárva, de lehet, hogy csak behajtották.
Száz fölé ugrott a betegségben elhunytak száma, a lappangó megbetegedések számát több tízezerre becsülik a kutatók. Két cég magyarországi üzemeiben is az óvintézkedések mellett döntöttek.
Frissítés: A rendőrség már azt is közölte, hogy nagyjából hatvan embert tartóztattak fel. A helyszínt lezárták.