Németországban is megjelent a koronavírus, itthon a Samsung és a Nokia is karantént vezetett be

Németországban is megjelent a koronavírus, itthon a Samsung és a Nokia is karantént vezetett be

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én (Fotó: MTI/EPA)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Németországban is megerősítettek egy koronavírus okozta megbetegedést – jelentette a bajor egészségügyi minisztérium hétfő éjjel. A beteg férfi Münchentől 30 kilométerre délnyugatra lakik, állapota stabil. Arra nem tért ki a közlemény, hogy járt-e Kínában, azon belül pedig Vuhan városában, a járvány gócpontjában.

A Der Spiegel arról számolt be, hogy a német kormány a hadsereg közreműködésével szállítaná haza a német állampolgárokat a koronavírus okozta járvány központjának számító kínai Vuhanból. A német hírmagazin szerint a külügyminisztériumban már a hét végén elkezdték előkészíteni a műveletet, amelyhez a légierő egy személyszállító repülőgépét mozgósíthatják, és szükség esetén egy kórházgéppé átalakított repülőjét is. Ezt egyelőre csak készenlétbe helyezik, mert nem jelentettek fertőzésgyanús esetet a vuhani németek köréből.

Időközben kiderült, hogy Kanadában immár ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Eddig csak egy férfit támadott meg a ragály, aki Vuhanból tért vissza, hétfőn azonban bebizonyosodott, hogy a feleségét megfertőzte. Közös háztartásukban más nem lakik.

Az Egyesült Államok kormányzata közben már egész Kínára szólóan eltanácsolta állampolgárait az utazástól. Addig csak Vuhant és környékét ajánlotta elkerülni. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfő este bejelentette, hogy további húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát. Megnövelik az érintett repülőtereken dolgozó egészségügyi szakemberek létszámát, és bővítik a karanténhoz szükséges helyiségek számát is. A CDC közleményéből kiderült, az Egyesült Államok 26 tagállamában 110 embert vizsgálnak koronavírusos fertőzés gyanújával. Eddig öt esetben diagnosztizálták a betegséget.

Anthony Fauci, az intézet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai hatóságoktól és szakemberektől még mindig nem eléggé gyorsan és nem közvetlenül jutnak el az információk az amerikai hatóságokhoz és járványügyi szervekhez. Hozzátette ugyanakkor, hogy Kína ma sokkal átláthatóbban és gyorsabban cselekszik, mint 2003-ban, a SARS-vírus okozta járvány kitörésekor.

Titkolózás és elhallgatás Kínában: a koronavírus első napjai | Magyar Hang

Miközben óráról órára súlyosbodik az új koronavírus okozta járvány, felmerül a kínai hatóságok felelősségének kérdése a fertőzések terjedésében. Kezdetben ugyanis inkább a megbetegedések eltussolásán ügyködtek a helyi hatóságok, semmint a megoldáson. Éppúgy nem merték bevallani a krízishelyzetet, mint az atípusos tüdőgyulladás (SARS, amelynek okozója szintén koronavírus) idején.

Magyarországon ugyan még nem jelentettek gyanús esetet, Göd polgármestere, Balogh Csaba azonban hétfőn a Facebook-oldalán arról írt, hogy a gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt „karanténba helyezi” és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs.

A polgármester kifejtette, a Samsunggal kötött együttműködési megállapodás keretében azt a tájékoztatást kapta a cégtől, hogy már a múlt hét közepén felvették a kapcsolatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi részlegével, és minden tőlük telhető intézkedést bevezettek a megelőzésért.

Az Index információi szerint, a Nokia is egyhetes otthoni munkavégzésre utasította a Kínában járt dolgozóit. A lépést a koronavírus globális terjedése miatt hozta meg a cég.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó nCoV-2019 az influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A betegségben elhunytak száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett, a betegeké pedig 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről. Közülük 976-nak válságos az állapota, egy nappal korábban 461 ennyire súlyos esetet jegyeztek fel.

Maszkban dolgoznak a China Eastern légitársaság munkatársai Ferihegyen | Magyar Hang

Egy olvasónk által küldött fotó szerint a kínai, délkelet-ázsiai koronavírusos megbetegedésekkel összefüggésben már maszkban dolgoznak a China Eastern légitársaság munkatársai a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Információnk szerint nem csak a jegyirodákban, hanem a sanghaji illetékességű vállalat minden dolgozójának jelezte, hogy ajánlott a maszk viselete.

A fertőzésgyanús esetek száma csaknem hétezerre emelkedett hatezerről, ez lassuló növekedés. Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak.

Bár a kínai kormányzat hivatalos adatai néhány ezerre teszik az igazolt megbetegedések számát, hongkongi kutatók matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lappangó megbetegedések száma Kínában meghaladhatja már a 40 ezret. A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai szerint drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a koronavírus terjedését. – Fel kell készülnünk rá, hogy világjárvány lesz – figyelmeztette Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője.