A telepen közölték velem, hogy tűzifa nincs, előrendelést sem vesznek föl, mert az viszont már annyi van, hogy a teljesítése is kérdéses.
TÁ
Ahogy véget ért a tilalmi időszak, előkerültek a lemondási kérelmek is.
Az osztálytermekbe kikerültek a Putyin-portrék, szigorúan ugyanolyan nagyságban és keretezéssel, mint az Orbán-képek, elindult a „Ki tud többet az Orosz Föderációról”, Rákay Phillip filmet forgat Szergej Sojguról.
Segítünk: nem a háborúra hivatkozva vezették be az alapélelmiszerek hatósági ársapkáját.
Egyértelműen és súlyosan alkotmányba ütköző elképzelés a három fővárosi tér tervezett lenyúlása az alkotmányjogász szerint. Budapest százmilliókat veszíthet a döntéssel.
A honvédelmi miniszter információink szerint kétmilliárdos osztalékkal foglalta el a bársonyszéket, cégeinek többségén azonban még nem adott túl.
A Szovjetunióból Oroszország lett, ám a fiatalkori agymosó propaganda tanításai az orosz haderő félelmetes mivoltáról, legyőzhetetlenségéről az én korosztályom számára (is) megmaradtak.
Vajon mi lenne, ha egy politikus kiállna az emberek elé, és azt mondaná, hogy ne pazarolják felelőtlenül a vizet, a fűtést, a villanyt, az üzemanyagot?
Kiterelnék a városból a nemzetközi teherforgalmat. A főpolgármester szerint az is kérdéses, van-a értelme a Ferencvárost és Kelenföldet összekötő szakasz bővítésének.
Aki úgy hiszi, hogy van tartása, aki tart még valamitől, csak elefánt lehet a Deák tér kitaszítottjai között. A nyomor ugyanis nem mellékállás. Elbukni csak teljesen lehet, félig sosem.
Kormányzati forrásból gazdagodik a Fradi-közeli tulajdonos vállalkozása, a zsíros üzletből a Mészáros-gyerekek sem maradhattak ki.
Vajon milyen élet az – ami után milliók és milliók sóvárognak –, amikor annyi pénze van valakinek, hogy nem tudja elkölteni? Amikor csak gondolnia kell valamire, és az azonnal teljesül?