Sokan tartják, a siker a ráfordított (pénzügyi) erőforrásokon múlott. Ez csak részben igaz. Az Apollo-program számokban.
Tudomány
Az MTA kutatói a lakosságot kérik, segítsenek feltérképezni az új, invazív fajok viselkedését.
A jégvihar nagyon gyorsan érkezett, autókat borított be, fákat döntött ki, házakat rongált meg.
Új konstrukció készül a forgalmas autópályaszakaszon.
Paradicsomi körülmények plutóniummal nyakon öntve, kakukkolni nem tudó kakukkokkal.
Világszerte már most is 700 ezren halnak meg évente hasonló fertőzések következtében.
Anne Cathrine Bomann dán írónő skizofréniáról, terápiáról és arról, miért lesz valaki pszichológus.
Eddig a magyarok úgy voltak elkönyvelve, mint az a nép, amelyet még vékony genetikai szál sem fűz a nyelvrokonaihoz. Most kiderült, hogy mégis.
Csányi Vilmos demokráciáról, kapitalizmusról, mesterséges intelligenciáról, klímaváltozásról és a túlélésről.
Nem szórakozásból, ragasztóként használták 10 ezer éve. Többen is rágták, és nem csak férfiak, nők is részt vettek az eszközkészítésben.
Több mint tizenkétezer órányi hanganyagot tettek mindenki számára elérhetővé.
Egy jó hazafi nem a külföldieket gyűlöli, hanem a nemzet érdekét helyezi minden, így a család és a barátok elé; a globalizmus pedig nem világkormányról szól, hanem kooperációról – mondta a CEU-n tartott előadásában.
Várhatóan hétfő 14 órakor az MTA elnöke sajtótájékoztatót tart, amelyen a tervek szerint az innovációs miniszter is részt vesz.
Ennek az érdekes kérdésnek próbált meg utánajárni a BBC.
Manapság több robbantást észlelnek, mint földrengést – az MTA Szeizmológiai Obszervatóriumában, százéves gépek között jártunk.