Azt a problémát járták körül, hogy újabb járványhullám bontakozott ki a kínai vakcinát használó országokban. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy hatástalan az oltóanyag.
Tudomány
A J&J oltóanyaga azért különleges az összes vakcina között, mert csak egy dózis kell belőle, ellentétben az általános két adaggal.
A kutatók szerint a felfedezés átírhatja az emberi evolúció történetet.
Már hatmillióan csatangolnak a szántóföldeken, és milliárd dolláros károkat okoznak évente. Szívesen kiirtanák őket, de nem tudják.
Az amerikai Novavax cég rázós tesztfolyamat után bejelentette, hogy az ő Covid–19-vakcinájuk is van olyan jó, mint a Pfizer vagy a Moderna.
Miként lett zaklatási ügy egy covidellenesnek szánt, majd keserű csalódást okozó gyógyszerből?
Már hónapok óta teszteli a Pfizer a vakcináját a hat hónapostól 11 évesig terjedő korosztályban.
A T-sejteket először tesztelő labor vezetőjével beszélgettünk a Sinopharmmal oltottak helyzetéről.
Extrém hőmérsékleti viszonyok, aszályok, heves esőzések. Gál Tamás városklimatológust kérdeztük.
Az utóbbi napokban olyan kísérleti eredmények láttak napvilágot, amelyek, ha beigazolódnak, náluk jobb hírt el sem lehet képzelni.
Ez a dilemma a modern pszichológia megszületése óta foglalkoztatja a kutatókat – a laikusokat pedig talán évszázadok óta.
A tudós mesélt arról, hogy milyen lehetőségek állnak még előttük. Interjú!
A sivatag közepén is szupergyors internet lehetne, de ennek nem mindenki örül.
Az ELTE Etológia Tanszékén működő szeniorkutya-program kutyaagybankjában őrzött minták alapján megszülettek az első tudományos eredmények.
A legtöbb mértékadó forrás totális nonszensznek minősítette, hogy a vírus a laborból szabadult ki, esetleg ember alkotta. Egészen mostanáig.