Egyszerre tartalmazza az alfa és a delta variánsokra jellemző tüskefehérje-mutációkat.
Tudomány
Magyarország 2006 óta küld a nemzetközi versenyre csapatokat, és eddig minden évben sikerült éremmel hazatérniük a tagoknak – hívta fel rá a figyelmet a diákokat felkészítő Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara.
Nem árt azt is észben tartani, hogy a rivális Szovjetunió, amelynek érdekében állhatott volna a Holdra szállás befeketítése, sosem lépett fel az Apollo-program eredményeivel szemben.
2021 egésze várhatóan a tíz valaha mért legmelegebb esztendő között lesz.
A Lucifernek elnevezett anticiklonnak köszönhető. Tudósok egybehangzó figyelmeztetései szerint a a klímaváltozás miatt a helyzet csak rosszabb lesz.
Sajnos keveseket lephetett meg, hogy a járvány kezelése is politikai szekértáborok csatározásává vált.
Vajon zajos siker vagy a múltbéli hibák újabb katasztrófát előkészítő megismétlése a jelenlegi brit járványkezelés?
Gáspár Attila 5 kontinens 51 országának 160 egyeteméről érkező 590 hallgató közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt, abszolút 1. díját.
Egy mozgalom szerte a világon olyan törvényekért küzd, amelyek kötelezik a gyártókat, hogy tegyék lehetővé termékeik független javítását, és ehhez biztosítsák a feltételeket.
Sok oltási mellékhatást pedig a szorongás okoz, nem a vakcina.
A hathónapos vizsgálat adatai szerint továbbra is 98 százalékos védettséget nyúlt a betegség súlyos formája és 100 százalékban hatásos a Covid-19-betegség okozta halálozás ellen.
Az orvosoknak eddig fogalmuk sem volt, hogy a vírus hogyan betegíti az agyat, de mostanra sok ismeret összegyűlt ahhoz, hogy a koronavírus és az idegrendszer kapcsolata érthetővé váljon.
Ha minden jég elolvadna a szigeten, az hat méterrel emelné meg a tengerek vízszintjét.
Mintegy 2 milliárd forintnak megfelelő összeget fizettek az országból 1945-ben kivitt, és több mint 75 éven át Bécsben őrzött dokumentumokért.
A W- és Z-bozonok előrejelzője, Az első három perc szerzője 88 éves volt.