Én nem kedvelem az árnyalatlan, fölületes, elhamarkodott „fasisztázást”; a szabadelvű képviseleti kormányzat maradványainak a fölszámolása; az európai konzervatizmus a legfiatalabb politikaváltozat, válaszként született a fölvilágosodásra. És: ez nyilván nem felel meg a rezsimnek, legföljebb lokális érvénnyel tűrhető el mint pesti lokálpatriotizmus, de nem mint az Alaptörvény preambulumának művészeti giccsföldolgozása.
Aztán: fölfogásunk szerint az európai gazdaság kötőanyaga a bizalom; valóban abból az országból származzon, ami föl van tüntetve; Magyarország a jövőben is támogatni fogja a kettős minőségű termékek jelenségének fölszámolását.
A fenti idézetek két nagy magyar elmétől származnak. Valaha sok minden volt bennük közös, ma már talán csak az „ö”-k indokolatlannak ható használata.
Ab ávó | Magyar HangKitalálja az olvasó, kikről van szó? Az első bekezdés mondatrészei (a giccsföldolgozásig bezárólag) Tamás Gáspár Miklóstól valók, míg az utána következők Orbán Viktortól.
Az „őzést” természetesen nem tiltja senki és semmi. Miniszterelnökünk egyébként jóval takarékosabban él vele, ő tényleg csak a fel helyettesítésére alkalmazza, míg a marxista filozófus szinte minden adandó alkalommal. (Egy régebbi esszéjében még a festőt is föstőnek nevezte, ami azért már tényleg több a söknál.)
Az én érzésem az, hogy (hacsak nem szögedi az ember) ez a fajta nyelvhasználat elsősorban és leginkább: modoros. Természetesen a modorosságot sem tiltja senki és semmi – valahogy mégis az az ember érzése, hogy pusztán válaszként született egyfajta nyelvi fölvilágosodásra.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/7. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
