Márki-Zay Péter D-napja sikerült. Ez a teljesítmény, amit a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője szilárd eltökéltséggel felmutatott, irreális ígérgetések nélkül, elvezethet az ellenzék újjáéledéséhez. Ekképpen jelen pillanatban úgy tűnik, az ellenzéki oldalon tapasztalható fojtó tehetetlenség a végéhez közelít. Valamint nyilvánvalóan látszódik, a kormányoldal is inkább csak szájtátva, hebegve-habogva figyeli az eseményeket. Meglehet, annyira meglepődve a történések gyors és váratlan alakulásán, mint a németek, amikor a szövetségesek partra szálltak negyvennégy júniusában. Most tehát, amikor megváltozott a felállás, és a Fidesz lassan szembesül a valósággal, próbál majd újszerű bizalomépítési kísérletezésekbe fogni, magas áron lojalitást vásárolni. Nem kizárt, csodafegyverként újabb nyugdíjemeléseket bejelentve.
Az előválasztási viták során sok minden kiderült, de az mindenképpen világos lett, hogy Magyarország a rendszerváltás után félrecsúszott. Elfelejtve a csendes többséget, nagyon sok időt pazaroltunk el értelmetlen vitákra, érdemtelen emberekre, fontosnak tűnő személyek csodálásával, szervilis magatartást felvéve. Közben nem vettük észre, hogy a jövő elmegy mellettünk. Túl sok időt töltöttünk kételkedéssel, amit felhasználtak ellenünk. A hosszú évek alatt belénk sulykolták a könnyebb lemondani, mint megpróbálni effektust. Ezért mára egyértelművé vált, Magyarország újradefiniálására van szükség, amelyben működik az elszámoltathatóság, az igazságosság, visszanyerve az önbizalmunkat. Kiszabadulva abból a félelemalapú politizálásból, amely mögött csak zsákmányszerző magatartást lehet találni. Megfeledkezve az alapvető értékeinkről.
De most, miután sikeresen lezárult az ellenzéki előválasztás, és láthatóvá vált az életképes választható alternatíva, arra szükséges törekedni, hogy a keletkezett sérelmeket félrerakva, fogcsikorgatva kibírják a választásokig. Persze nagy kérdés, Márki-Zay Péternek sikerül-e egyben tartania szövetségeseit, és minél kevesebb veszteséggel elérkezni a döntő naphoz. Továbbá sikerül-e olyan ajánlatot tenni a választóknak, megértve az elmúlt harminc év sérelmeit és vágyait, amely átitatja az egész társadalmat. Természetesen sok múlik azon is, a 2010 előtti rendszer képviselői mennyire tudnak önkritikát gyakorolni. Felmérve a mély változtatás szükségességét, szerencsés esetben ebből hosszú távú következtetést levonva, talán más pályát keresnek maguknak. Felelősséget vállalva a múlt kudarcaiért, aminek következményei mára csúcsosodnak ki, növelve az elégedetlenség forráspontját.
Ma szinte mindennap arra a hírre kelünk és fekszünk, miszerint melyik kormányközeli szarka megint mit csencselt össze. Itthon vagy külföldön. A pénzünkből. Ez is egyfajta politika, csak nem rólunk szól. Így már nem tudni, mi lehet a Fidesz világnézetének erkölcsi alapja. Mindenesetre egy párton, pártokon kívüli szereplő megérkezésével lehetőség van arra, hogy örökre lezáruljon az Orbán–Gyurcsány-periódus. Hogy végre ismét nemzetben gondolkodjunk. Mert különben könnyen lehet, még tíz év múlva is e páros fogja megosztani nemzetünket. Akadályozva felemelkedésünket, veszve hagyva további generációkat.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/43. számában jelent meg, október 22-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
