
A G7 elemezte a nyomtatott lapok piacának trendjeiről közzétett KSH adatokat. Ebből kiderül, hogy 2020-2021-ben zuhanórepülésbe kezdett az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyarországi nyomtatott lapok piaca.
Az elmúlt évben 460 millió példány jelent meg a legkülönfélébb nyomtatott lapokból, ami 100 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez a visszaesés a KSH által valaha mért legdrasztikusabb zuhanás. A fő oka a koronavírus-járvány, ugyanakkor a nyomtatott lapok piaca már évtizedek óta zsugorodik.
A meredek esés a Fidesz hatalomra kerülésének évében indult meg. Jelentős csökkenést okozott a korábban nagy példányszámban megjelenő lapok megszűnése, amit nem lehet függetleníteni a politikai kontextustól. A Metropol előző inkarnációját 300 ezer példányban nyomtatták, amikor ezt bezárták, az önmagában is évi 80 milliós példányszám-csökkenést okozott. Hasonló körülmények között szűnt meg a Magyar Nemzet 2018-ban, ami 3 százalékos csökkenést eredményezett.
A vidéki napilapok piacán történt kormányhű hatalomátvétel nyomán a korábban 450 ezres napi példányszám 275 ezerre csökkent.
(via 444)