Hatból öt miniszterelnök-jelölt maradt, aki megküzd az Orbán Viktor kihívója címért.
Belföld
Az aláírásgyűjtés folytatódik.
Az elmúlt két évben fokozatosan lehetetlenítette el a kormány a magánkézben lévő meddőségi centrumok működését. Visszaélésekre hivatkoztak.
A zsidó újév alkalmából küldött üzenetet a miniszterelnök.
Az ország 23 kórházban mintegy 83 fővel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját.
A házelnök szerint nem legitim, ha valakik a közhatalom politikai vagy hírszerzési-biztonsági kötelékeiben a magánhatalmak érdekeit szolgálják.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje is indulhat az előválasztáson.
Szerinte ő a leghitelesebb, hogy olyanokat is megszólítson, akiket eddig az ellenzék nem tudott.
A szociológus, esztéta, politikus halálhírét a Demokratikus Koalíció jelentette be, amelynek Vitányi Iván örökös és tiszteletbeli elnöke volt.
Külön dal készült, amellyel a voksolásra buzdítanak.
Az előválasztás szabályai értelmében így nem is indulhat a miniszterelnök-jelölti versenyben.
Kilencen haltak meg az elmúlt hétvégén.
Az egyik áldozatot több autó is elütötte.
Esernyőre továbbra sem lesz szükség.
A rendezvényen részt vett Áder János köztársasági elnök és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége is.