Vámosszabadi és Balassagyarmat lesz a befogadó állomás, utóbbi polgármestere a lakosság megértését kéri.
Belföld
Felkérték a főpolgármestert, hogy a Diákvárosnak szánt terület a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő átadása esetén haladéktalanul tájékoztassa a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget a főváros ezen döntéséről.
A pártok állítása szerint a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga volt a fő szempont.
Nagy kérdés, hogy a népszavazás esetleges sikerével vissza lehet-e majd szedni a hétfővel már jogerősen bejegyzettnek számító alapítványba pakolt állami vagyont.
A két politikus másként értékeli a Fővárosi Törvényszék ítéletét.
Egy férfi azt ismételgette, hogy ő Fidesz-tag és le fogja rúgni a pultot, majd akcióba is lépett. Rendőrt hívtak rá.
Ha kizárják a pártból, Zaják Rita nem fellebbez, de nem is kíván csatlakozni a Fideszhez.
A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok – hangsúlyozta az infektológus.
Az MTVA a humoristának ítélte a Karinthy-díjat, majd visszavonta.
132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
Baranyában, a szilágyi elágazónál történt a frontális karambol.
A Republikon Intézet friss felmérése szerint a DK, a Jobbik és az LMP is erősödött. Az ellenzéki összefogás pártjai összességében népszerűbbek a kormánypártnál.
Az utolsó pillanatban közölték, hogy kitolják a határidőt. Azt nem tudatták, hogy miért.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.
Az, hogy mennyit kell fordítani egy gyermek beiskolázására, nagyban függ attól is, hogy milyen minőségű termékeket vásárolnak a szülők, vagy milyen holmik maradtak meg jó állapotban az előző tanévről.