Népszava: tucatnyi szakrendelő fejlesztése drágulhat az építési költségek növekedése miatt.
Belföld
A január 15-i határidőt tolták ki két héttel, és karácsony előtt még 149 millió forintot is kiutalt a kormány a feladat teljesítésére az oktatási hivatalnak.
„Alig vagyunk, több a gyüttment, mint a helybeli”. Kiürülnek vagy nyaralóhellyé válnak a kis vasi települések. 45 éve jelent meg
Moldova György riportkötete, Az Őrség panasza, végigjártuk a környéket, mi minden változott.
A fiatal kapcsán folyamatban van már egy nyomozás felfegyverkezve elkövetett rablás miatt.
A járműveket az Mfor információi szerint a javításig nem engedik ki a forgalomba, mert félő, hogy beszakad a padlójuk.
A következő négy hétben dőlhet el, Orbán Viktorék maradnak-e az Európai Néppártban.
Gulyás Gergely tett feljelentést több oldal ellen, miután olyan megszólalást tulajdonítottak neki, amit ő nem tett.
Schneller István korábbi főépítész közlekedési káoszról, a Dunáról és az elszalasztott lehetőségekről.
A Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlegén voltak gondok.
Könnyű testi sértés és szexuális zaklatás miatt jelentették fel a lelkészt. Donáth állítja: csak előbbi ügyben volt a rendőrségen.
És a közös miniszterelnök-jelölt sem jó ötlet szerinte. Márki-Zay Péter után Gyurcsány Ferenc dobta be a javaslatot.
A történész a békeszerződés megkötésének századik évfordulóján is egyértelművé tette: Trianon nem jár le.
A 24.hu számításai szerint Mészáros János cégei egy év alatt több mint 7,5 milliárdos állami megbízást kaptak.
A jelek szerint nem sokat ér a 2016-ban bejelentett többlépcsős béremelés, hiszen jelenleg is 25 ezer ápoló hiányzik a hazai kórházakból. A szám megegyezik a két évvel ezelőtti OECD-adatokkal.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint szilveszter napján összesen 177 segélyhívás érkezett hozzájuk.