Egymásra mutogat Tarlós István kihívóinak stábja, nem halad az egyeztetés.
Belföld
Értesülésünket az Echo Tv közleménye is megerősítette. A Hír Tv dolgozói közben nagylétszámú leépítésre készülnek.
A CEU meghívására jött Budapestre, fideszes politikussal nem tudott egyeztetni Szlovákia volt miniszterelnöke, Mikulás Dzurinda. Többek között a szlovák-magyar viszonyról és az Európa előtt álló égető kérdésekről beszélgettünk.
Családvédelem a csúcson: „ismétlődő szülés veszélye” miatt az állami inkább megvált a női alkalmazottaktól.
A biztos pártválasztók körében 50 százalék fölött áll a Fidesz támogatottsága az Európai Parlamenti választások előtt.
Arról egyelőre nincs hír, hogy Tarlós István után a nagyközönség mikor utazhat az északi szakaszon.
K. Dánielre egy korábbi lopási ügy miatt vár ma távmeghallgatás. Szállítását nem vállalja az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet.
Népszava: állami pénzből szerzett kishajóvezetői vizsgát az agrártárca több vezető tisztségviselője.
Információink szerint a zöldpárt már kapott konkrét ajánlatot a baloldaltól, akár nyerhető kerület polgármesteri posztját is megkaphatnák.
A bevándorlók mellett a letelepedési kötvényesek is fókuszba kerülnének.
Több mint 11 milliárd forintért cserél gazdát a központ.
Sikerült megszólaltatnunk az Újpesten közös ellenzéki polgármester-jelöltségtől visszalépő egykori KDNP-s politikust.
„Mint mindenki más számára, nekem is a családom és a családom biztonsága az első.”
Zugló polgármestere arról beszélt, hogy nyilvánosságra kell hozni minden kerületi parkolási adatot, az automatákat pedig be kell kötni a NAV-hoz
Ha az ellenzék vissza tudná szerezni Budapestet, óriási szimbolikus győzelmet jelentene számára – mondta a Magyar Hangnak a Republikon Intézet elemzője.