„Ma egy ellenzéki pártnak Magyarországon csak azok az eszközei, amiket az elmúlt hetekben láttunk”

„Ma egy ellenzéki pártnak Magyarországon csak azok az eszközei, amiket az elmúlt hetekben láttunk”

Kovács Gergely (Fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az elmúlt egy évben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elmozdult a színtiszta vicc irányából, tagjai néha akár már komolyan is vehetők. A teljes népesség körében immár 3 százalékos a támogatottságuk. A Magyar Hangnak adott interjújában elnökük örömét fejezte ki, amiért az ellenzék nyolc év után végre rájött, hogy létezik, de a Fideszt szerinte csak akkor lehet leváltani, ha a jelenlegi pártok már nem léteznek. Kovács Gergellyel az év végi tüntetésekről, a békemenetről és a hajléktalantörvényről beszélgettünk, illetve arról, kinek járna ingyen sör, ha a pártja hatalomra kerülne. 

– A tüntetésekről írt Facebook-posztjaik alatt feltűnően sok olyan vélemény jelent meg, hogy „ez már nem vicces”. Van olyan téma, amin már valóban nem lehet nevetni?
– Mindenhez igyekszünk viccesen hozzáállni, de például a hajléktalantörvényen már mi sem nevettünk, arra igyekeztünk valami értelmeset kitalálni. A humorra azonban szükség van ahhoz, hogy ne menjünk át gyűlölködésbe. Ma Magyarországon a politika arról szól, hogy a szereplők direktben szidják egymást, ami tovább hergeli az embereket, és még több haragot szül. A legtöbb politikus pedig nem csinál mást, mint hogy biztosítja a választóinak a napi kötelező haragadagot.

A kórházak is megérzik a hajléktalanrendeletet | Magyar Hang

Számos fővárosi kórháznak is igen nagy plusz terhet okoz a köznyelvben csak hajléktalanrendeletként nevezett szabályozás.

Mi ebből szeretnénk kimaradni. Azon csámcsogni, hogy mit mondott Kósa Lajos vagy mit csinált Kövér László, nem hiszem, hogy előre vinné az országot, de nyilván van rá igény, van, akit ezzel lehet megszólaltatni. Mint ahogy vannak olyanok is, akik kínjukban inkább nevetnének a kormányon a gyűlölködés helyett. Ezek az igények párhuzamosan futnak egymás mellett, nem kell szembeállítani egymással. Ez teljesen rendben van így.

– A párt számos jótékonysági kezdeményezés élére állt az elmúlt időszakban. Ezek az akciók azt jelzik, hogy a vicc helyét lassan a komoly feladatok veszik át?
– Az elmúlt egy évben tényleg elmozdultunk egy kicsit. Korábban leginkább csak viccelődtünk, most pedig már csinálunk egy csomó értelmes dolgot is. Amikor egy párt állami támogatást kap, akkor a választók jogosan kérik számon, ha mindenből viccet űz, ezt már mi sem engedhetjük meg magunknak. De attól, hogy komoly dolgokat csinálunk, még nem muszáj komollyá is válnunk. Sokkal fontosabb cselekedni, mint beszélni. Amikor elindítottuk a pártot, épp a hagyományos politizálás kritikáját szerettük volna megfogalmazni. A politikai erők általában nagy szavakkal dobálóznak, amiket semmilyen tett nem követ.

Valami elkezdődött az ellenzéki oldalon? Itt a Kötöttfogás 12. adása | Magyar Hang

Műsorvezető: Dévényi István. Vendégek: Dopeman, Szerető Szabolcs, Puzsér Róbert és Herczeg Zoltán. Osszák meg a videót, hogy másokhoz is eljusson! Témák: - Október 23. - ellenzéki összefogás: valami elkezdődött? - Médiabojkottot hirdetett a Jobbik. Tüntetés az MTVA székházánál. - Hajléktalanok: a közterekről eltűntek, de hova? Embertelen eljárás, futószalagon gyártott ítéletek.

Mi ezt nagy ívben el akartuk kerülni. Ezért is találtuk ki, hogy ha valaki tenni akar valami hasznosat, a Kutya Párt megteremti ennek a lehetőségét. A 2018-as választási kampányra kapott állami támogatásunkat is erre a célra használtuk fel. A Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap, azaz Rósánékatéka keretében több mint száz projektet támogattunk. Ha van egy jó ötlet, és akad rá passzivista (kutyapárti aktivista – a szerk.), akkor segítünk. Hogy ezek között mennyi a vicc és mennyi a komoly, az nem tőlünk függ. Én bevallom, jobban szeretem a vicces akciókat, de sok passzivistánk az értelmes, hasznos dolgokban találja meg a helyét.

– Azt mondja, a nagy szavakat nem követi tett, a rabszolgatörvény elleni tüntetések esetében azonban az ellenzéki politikusok immár nem csak beszélnek.
– Tök jó, hogy nyolc év után végre észrevették, hogy léteznek. Ma egy ellenzéki pártnak Magyarországon csak azok az eszközei, amiket az elmúlt hetekben láttunk. Jól reagáltak egy helyzetre, és a társadalom is jól reagált rájuk. Sokan kimentek az utcára, amiből az ellenzéki politikusok is láthatják, hogy jó az irány. A pártokról alkotott véleményem ennek ellenére nem változott meg. Én nem szoktam kétévente kitörölni a memóriámat, pontosan emlékszem, hogyan kommunikált a Jobbik, amíg szabad volt nekik cigányozni, és arra is emlékszem, milyen volt az MSZP kormányon. Nem is szeretném újra hatalomra segíteni őket. Azt hiszem, a Fideszt akkor lehet majd leváltani, ha ezek a pártok már nem léteznek. De ezzel sem kell egyetérteni. Ha valaki szerint Gyurcsány Ferenc a valós alternatíva, rendben van, majd kiderül.

Publicus Intézet: növelte az elégedetlenek táborát a rabszolgatörvény | Magyar Hang

Az elmúlt hónapban drasztikusan, 41 százalékról, 30 százalékra csökkent azok aránya akik elégedettek a Magyarországon zajló folyamatokkal.

– Jelenthet fordulópontot a demonstrációsorozat?
– Amíg a kormány ennyire népszerű, nagy csodát nem lehet tenni. A tüntetések persze erodálják a Fidesz népszerűségét, de sokat nem ártanak neki. Azt hiszem, lesz még néhány pár ezres megmozdulás, aztán elül. A tüntetések akkor eszkalálódnak, ha a hatalom erőszakosan reagál. Ez történt Nyugaton, az arab világban és 2006-ban nálunk is. A kormány azonban most nagyon odafigyel rá, hogy ne legyen erőszak, hiszen az egyik legitimációs pillérük éppen Gyurcsány Ferenc, a szemkilövető. Az, hogy nyolc év után kellett először paprikasprét használni, azt jelzi, hogy a rendőrség nagyon profi n végzi a munkáját. Persze ez a tömeg most nem agresszív, van egy pár száz fős kemény mag, de a többség békésen nyilvánít véleményt. Néhány hónapja az egyik Kossuth téri tüntetésen előkerült egy tojás, majd tízperces vita bontakozott ki arról, hogy vajon el lehet-e dobni. Ma már eldobják.

– Ha végül, ahogy fogalmazott, elül a dolog, akkor nem is lesz hatása a megmozdulásoknak?
– A jelenlegi ügyre biztosan nem, hiszen a Fidesz sosem tévedhet, mennek előre leszegett fejjel, de talán a jövőben jobban meggondolják, milyen törvényt nyújtanak be. Mert már látszik, nem lehet mindent megtenni következmények nélkül.

A hibrid rendszer gyenge pontja | Magyar Hang

Egyetlen helyen lehet legyőzni – nem az utcán, nem a parlamentben és nem a választási kampányban. A kultúrába kell visszavonulni, mert az a pénzes proli Fidesz-elit számára maga a dzsungel.

– Karácsony előtt egy békemeneten köszönték meg a kormánynak mindazt a sok „jót”, amit az elmúlt évben kaptak tőlük. Nem sokkal korábban Bayer Zsolt is vágyakozott a Békemenet után, de a CÖF végül mégsem hívta utcára a híveit, pedig akár egyszerre is vonulhattak volna.
– Nem ez lett volna az első alkalom: márciusban már megvalósult mindkettő, sajnos most Bayer Zsoltéknak nem sikerült összehozni. Mi ilyen megmozdulásokkal tudunk hozzájárulni a politikához. Valószínűleg van egy csomó ember, aki hasonlóan érez, mint mi, és nem szívesen hallgat beszédeket órákon át, ők a mi békemenetünkön fejezhették ki, hogy mi a bajuk a kormánnyal. Nem dühösen, hanem örömmel. Egyébként a legutóbbi békemenetünk óta sokat változott a tüntetések hangvétele, egyre több az irónia, a cinizmus egy-egy megmozduláson. Ugyanúgy kiabálják, hogy még több stadiont vagy hogy túlórázni jöttek, mint nálunk, vagyis az ellenállásnak alapból van egy ilyen hangulata, nem lógunk már ki annyira.

– Nem voltak dühösek, de azért a menet előtt gázmaszkkészítő szemináriumon készítették fel a híveiket minden eshetőségre.
– Manapság fontos eszköz a gázmaszk, de sajnos a mi felszerelésünk mindössze egy műanyag palackból állt, s ha alulról kaptuk volna a könnygázt, biztosan belehalunk. Volt persze jobb ötletünk is, ventilátorokat akartunk kivinni a térre, hogy ha fújnak a rendőrök, visszaszálljon rájuk, és így talán abbahagyják. Végül egyikre sem volt szükség.

Nyert a Kutyapárt, díjmentes az aláírásgyűjtéses kitelepülés | Magyar Hang

A törvényszék szerint az aláírásgyűjtés a gyülekezési törvény, és nem a közterületi törvény alá tartozik.

– Az év végi felmérések szerint a teljes népesség körében a párt népszerűsége immár 3 százalékon áll, megelőzve az LMP-t és a Momentumot is. A kedveltség nagyobb felelősséggel is jár?
– Félelmetes, hogy ennyien szavaznának ránk. Átalakult a nyilvánosság, az online és az utca lett az ellenzék igazi terepe, és ebben a kettőben viszonylag jól állunk. Minket nem nagyon érintett például a hagyományos médiumok, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz megszüntetése, hiszen lényegesen kevesebbet foglalkoztak velünk, mint a többi ellenzéki párttal. Az ATV-ben például a választás óta kétszer voltam vendég. A Kutya Párthoz hasonló támogatottságú pártok képviselőit naponta hívják be kétszer.

– Ha így folytatják, végül még a parlamenti küszöböt is átlépik.
– Ki tudnánk találni, hogy mit kezdjünk a parlamentben. De számunkra nem az a legfontosabb, hogy minél népszerűbbek legyünk, hanem hogy olyanokat csináljunk, amiket szeretünk, és esetleg még hasznuk is van. A pártok általában nem így működnek, hanem azt mondják, amit a potenciális választóik hallani akarnak. A Fidesz is ezt csinálja, de a Momentum is ugyanígy „üzemel”.

– A Kutya Párt gerilla taktikája működne a parlamentben is?
– Furcsa helyzet, hogy a tevékenységünk csak akkor hír, ha a hatóságok hülyén reagálnak ránk. Emiatt mindenki azt hiszi, bármit is csinálunk, ott terem a rendőrség, és megbüntetnek minket. De ez nem így van, nagyjából minden huszadik alkalommal jönnek ki, és eddig minden perünket megnyertük. Tehát amikor elővesznek minket járdafestésért, kertészkedésért vagy azért, mert 10 ezer példányban kinyomjuk Széles Gábor napilapjának meghekkelt verzióját, akkor végül sosem büntetnek meg.

Nem kegyelmeznek a Kétfarkú betömött kátyújának: ki kell bontaniuk | Magyar Hang

Nyolc napot kaptak, hogy visszaállítsák az eredeti állapotot. Már válaszoltak is az önkormányzatnak.

Visszatérve a kérdésre, a gerilla módszer az önkormányzatoknál például működhet, hiszen az ellenzéki pártok most is ezt csinálják. Ha beterjesztenek valamit, legyen az bármilyen hasznos, a Fidesz alapból leszavazza. Ilyenkor az ellenzéki képviselők odamennek a javaslatukkal a fideszeshez és megkérik, nyújtsa be ő, hogy meg is valósuljon. Megszavazzák, megépül, lefotózzák előtte a polgármestert és az országgyűlési képviselőt, és még a közösség is jól jár. Nekünk megvan az az előnyünk, hogy mi akkor is megcsináljuk, ha leszavazzák a javaslatunkat. Megépítjük illegálisan, aztán az önkormányzat majd reagál rá valahogyan.

– A hajléktalantörvény kapcsán azonban nem illegálisan cselekedtek. Győrben létesítettek „lakóparkot” otthontalan embereknek.
– Ezt is nagyon jól kitalálta a Fidesz, senki sem akar azért küzdeni, hogy a hajléktalanok az aluljáróban élhessenek, mert ez hülyeség, emögé nem lehet beállni. De az is hülyeség, hogy megbüntessék azokat, akik az utcára kényszerültek. Ilyenkor az az egyetlen hatékony módszer, hogy mindenki a maga módján próbál segíteni. Nem nagy csoda, de a győri „hajléktalan-lakóparkban” három ember eléldegélhet, nem kell az utcán aludniuk. Két nap alatt összejött közel kétmillió forint, többen telket ajánlottak fel, mások lakókocsit, faházat. Ha sajtótájékoztatók helyett az ellenzéki pártok összefogtak volna, csinálhattak volna hasonlót, mondjuk, száz embernek. Dühöngés helyett szerencsésebb csinálni valamit. Jobban érzi tőle magát az ember, és még segített is valakinek. Még ha mindenkinek nem is lehet.

– Korábbi választási ígéreteik között az örök élet és az ingyen sör is szerepel. Ha 2022-ben hatalomra kerülnek, számíthatunk ezekre?
– Működhet a dolog. Az örök életet már teszteljük, egyelőre ötperces etapokban, és eddig bevált, mindenki túlélte. Ezt tehát be tudjuk majd vezetni. Ami az ingyen sört illeti, azt hiszem, azt sokan félreértették, mert egy szóval sem mondtuk, hogy kinek jár ingyenesen. Mi magunkra gondoltunk, és e téren is komoly fejlődést értünk el, hiszen engem már elég sokan meghívnak egy-egy sörre. Ez is tesztfázisban van még, nem engedhetjük egyből a felkészületlen társadalomra, de a tervezett teljes adócsökkentésből ezt is tudjuk majd finanszírozni

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.