Újabb vádponttal egészítette ki a hónap elején, közösség elleni uszítás miatt Niedermüller Péter DK-s politikus, VII. kerületi polgármester ellen tett feljelentését a Civil Összefogás Fórum (CÖF). A szervezet Facebook-oldalán megjelent bejegyzés a következő: „Ezúton tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a mai napon büntetőfeljelentés-kiegészítést terjesztettünk elő garázdaság bűncselekményének megalapozott gyanújára tekintettel a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők kapcsán az ATV televízió 2020. január 23. napján sugárzott A nap híre című műsorában elhangzottak okán. Az időközben a CÖF-CÖKA által megismert kép és hanganyag alapján a feljelentésünkben megjelölt cselekmény álláspontunk szerint alkalmas lehet arra, hogy kihívóan közösségellenes, erőszakos jellege miatt másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.”
Niedermüller ATV-ben elhangzott ominózus kijelentésében a kormány családpolitikájának bírálata során a következőket mondta: „ha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak”.