– A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Varga Zoltán azt mondta, a kormány láthatóan eldöntötte, hogy az EMA által nem ellenőrzött, bizonytalan hatékonyságú, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani. „Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen”, ezzel a kormány nemcsak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még inkább alááshatja az oltásokba vetett „amúgy is elég ingatag” bizalmat – fogalmazott.
Arról is beszélt, mivel a DK fontosnak tartja, hogy minél többen beoltassák magukat, szeretné megakadályozni, hogy a kínai vakcina kormányzati propagálása miatt még jobban csökkenjen az oltási hajlandóság. Ezért online petíciót indítanak szombaton, amelynek a szövege úgy hangzik: „Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség”.
A DK ötletére reagált a Fidesz is. A Magyar Hangnak is eljuttatott közleményükben többek közt azt írták, „Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!”. – A Fidesz–KDNP egyetért a kormánnyal abban, hogy a magyar emberek minél gyorsabban juthassanak biztonságos és hatékony vakcinához, legyen az nyugati vagy keleti – jelezték.