
A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren. Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.
– A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme – fejtette ki az MTI által is idézett államfő. Áder János úgy fogalmazott, „ez idő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit, sokkal inkább hasonlítottunk a számtalan balsorsban megpróbált őseinkre”. A köztársasági elnök szerint azonban az „elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk”.
– Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, (...) hogy vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben – mondta. Kiemelte, „kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni”.
Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé. Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott, „hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak”.– Amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet – mondta. „Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata” – tette hozzá.
A köztársasági elnök aláhúzta, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat. „Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van” – mondta, majd példaként említette, hogy a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében „óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát”. Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket, ne feledjék, hogy az „egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak”.
– Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton – jelentette ki a köztársasági elnök. „A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat” – emelte ki Áder János. Hangsúlyozta, „nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben”.
– Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok – szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők – megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében – fogalmazott az államfő.
Áder János előtt a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében arról beszélt, a kormány elkötelezett az erős Magyar Honvédség létrehozásában. Benkő Tibor kiemelte, céljuk a korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt, kiválóan kiképzett és felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett és lojális katonákból álló haderő létrehozása.
A honvédelmi miniszter az esküt tevő tisztekhez szólva azt mondta: kövessék bátran „katonahőseink” példáját. – Harcoljanak és őrizzék, védjék meg az elődeink által alkotott vagy kiharcolt nemzeti kultúránkat, a nemzeti értékeket! "Álljanak élére ennek a küzdelemnek! – szólította fel a katonákat Benkő.