A szakemberek javaslata alapján vágták át Baján, a Pandúr-szigetnél a nyári gátat – erről beszélt a Magyar Hangnak Nyirati Klára, a város leköszönő polgármestere. A jelenleg még hivatalban lévő városvezető elmondása szerint ez a sziget árvízvédelmi terület vagy úgynevezett nagyvízi meder, az ottani ingatlantulajdonosoknak pedig számolniuk kell azzal, hogy amikor a Duna megemelkedik és kilép a medréből, akkor ezt a területet önti el. Az ottani nyári gát 850-900 centiméterig véd, a tetőzés pedig 900 centiméter felett volt.
– Tudtuk pontosan, hogy ezt a területet el fogja önteni a Duna – fogalmazott Nyirati Klára, hozzátéve, hogy a nyári gát átvágásával biztosították a víznek az utat, hogy egyenletesen és megfelelő tempóban öntse el a terület. Szavai szerint természetes, hogy ez megijesztette az ott lakó nagyjából kétszáz embert „és ebből némi feszültség is keletkezett”, de most, hogy már túl vagyunk a tetőfokon, ők is belátják, hogy ez volt az egyetlen helyes megoldás.
Erről egyébként Orbán Viktor is beszélt a kedd reggeli, úgynevezett árvízinfón és kiált a sokat kritizált lépés, a gát átvágása mellett. Szerinte ez szükséges és elkerülhetetlen volt, de arra kérte a városvezetést, hogy tájékoztassa a lakosságot a várható lépésekről.
Nyirati Klára beszámolt még a további intézkedésekről is, ahol védekezni kell, kellett. Ilyen a Petőfi-sziget, ahol rengeteg ingatlan és sok létesítmény van, például egy kollégium, vendéglők, ifjúsági szálló és a jégcsarnok. Ezt meg tudták védeni a 2013-ban épült gát megerősítésével és magasításával, nagyjából kétszázezer homokzsákot töltöttek meg ezer önkéntes és 150 szakember segítségével. Egy másik helyszín a Dunafürdő, ezt idén már harmadszor önti el a víz. Ott időben kikapcsoltatták az áramot és biztosítottak ideiglenes lakóhelyet azoknak, akik kénytelenek voltak eljönni, de – a politikus szavai szerint – ők már hozzá vannak ehhez szokva, sokkal alacsonyabb vízszint is elönti azt a területet.