Ha nem akarja, hogy nehezebb legyen az élete vagy a szolgálata, akkor ne faggassa a kegyelmi ügyről – erre kérte Balog Zoltán a Blikk újságíróját Káli Horváth Kálmán roma képzőművész könyvbemutatóján. A református püspök az eseményen beszédet mondott, és már az elején azzal lapogatta meg Káli Horváth vállát: bízik benne, hogy nagyon sok kockázatot nem vállal az ő jelenlétével.
A Blikk érdeklődött K. Endre nagy vihart kavaró ügyéről, melybe végül belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter, de sokak szerint Balog nem vállalta kellőképp a felelősséget. A református püspök most azt mondta, hibázott, rossz döntést hozott, amikor Nováknak azt ajánlotta, adjon kegyelmet a pedofilügyet eltussolni próbáló K. Endrének. Többet viszont most sem igazán akart elárulni a volt miniszter.
Azóta ugyanúgy tudja végezni a lelkipásztori munkáját? – érdeklődött a Blikk, mire Balog úgy fogalmazott, nyilván változtak a körülmények, és nem javultak. Ha pedig nem akarja, hogy nehezebb legyen az élete és a szolgálata, mint eddig volt, akkor ne erről próbáljon beszélgetni vele, kérte Balog. Ez egy lezárt történet elmondása szerint benne és a közösségében, és szeretné, ha így is maradna. Azt mindenesetre elmondta most is Balog, hogy K. Endrével csupán egyszer találkozott életében. Arra viszont nem válaszolt, hogy az ügy kirobbanása után megromlott-e a viszonya Novák Katalinnal. Ezt személyes ügynek tartja, és nem hiszi, hogy a nyilvánosságra tartozna.
A 444 egyébként épp Novák Katalinnal futott össze pénteken, próbálva tőle interjút kérni, eredménytelenül. A volt köztársasági elnök a lapnak azt mondta, szerinte a magyar média inkorrekten viselkedett vele számos ponton.