
Megbírságolták Törley Katalint, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium korábbi pedagógusát – közölte a Tanítanék Mozgalom a közösségi oldalán.
A szervezet közleménye szerint az aktivista a június elsejei tüntetéssel kapcsolatban kapta a bírságot. Törley Katalin tavaly ősszel az első olyan pedagógusok között volt, akiket kirúgtak a polgári engedetlenségi akcióik miatt. A júniusi budapesti tüntetés végén státusztörvényes matricákat osztogattak a szervezők a tömegnek, Törley Katalin pedig felszólította a résztvevőket, hogy hazafelé matricázzák fel a várost, hogy minél többekhez eljusson a pusztítás, ami a törvénnyel jár. Az esemény hivatalos vége után sokan még ott maradtak, és elkezdték matricákkal feldíszíteni a legközelebbi épület falát. amely történetesen a Belügyminisztérium volt.
Törley Katalint a matricázásra való felhívás miatt bírságolták meg, a büntetése ötvenezer forint volt. Az oktatási mozgalom közölte, ennek összegét befizették. „Az, hogy minden gond nélkül ki tudtuk fizetni ezt a bírságot, csak a Tanítanék közösségének köszönhető. Együtt képesek voltunk egy olyan mozgalmat felépíteni, ami tud kockázatokat vállalni azért, hogy erős és látványos módszerekkel tudjunk fellépni a hatalom ellen” – írták.
Arról, hogy mi a gond a státusztörvénnyel, és valójában milyen aknák maradtak benne, amiért az Európai Bizottság is vizsgálni fogja a „bosszútörvényként elhíresült jogszabályt, ITT írtunk részletesen.