
Egy kampányban a városvezetők nem ismernek tréfát. Az Érden félbehagyott játszótér és a Vácon elhelyezett pad avatása, vagy éppen a zalai és jászsági földút-szentelések után Baja fideszes polgármesterének kampánycsapata ismét tudott újat és figyelemreméltót mutatni. A Bács-Kiskun megyei városban ugyanis épülő hidat adtak át október első napján – ahogy a város önkormányzatának honlapja írja – „jelképesen”.
Pedig a Ferenc-csatornán készülő híd szemmel láthatóan távol van még a befejezéstől: a közzétett fotógaléria szerint a híd teljesen felállványozott állapotban van, a csatornában munkagépek dolgoznak, a hídon pedig még a vasszerkezet is látszik, a felső aszfaltréteg is hiányzik róla. Ez persze nem lehet akadálya egy médiaeseménynek, meg is találták, hogyan lehet kampánycèlra használni: hordót görgettek végig a hídon. Igaz, az egyik kép tanúsága szerint az aszfaltrétegek eltérő szintje miatt még döccenteni is kellett a henger alakú tartályt, Fercsák Róbert fideszes polgármestert és a szintén fideszes államtitkárt, Zsigó Róbertet ez nem akadályozta a jelképes avatásban.
Zsigó a város hivatalos honlapja szerint úgy beszélt a létesítményről, mintha már kész volna: eszerint mintegy 900 millió forintból épült meg az új híd, amely jelentősen megkönnyíti és biztonságossá teszi mind a gépjárművel történő, mind a gyalogos és kerékpáros közlekedést Szeremle és Dunafalva felé. – Jelentős térségi fejlesztésről van szó, amely sikeresen bekapcsolja a Nagy-Pandúr-szigetet is a város vérkeringésébe – fogalmazott.
Fercsák a furcsa avatást azzal magyarázta, hogy az esemény még nem hivatalos átadó, inkább egyfajta bokrétaünnepként tekinthető. – A híd már csaknem elkészült, az utolsó simítások vannak hátra, összefüggésben a zsiliprendszer rehabilitációs munkálataival – igyekezett árnyalni a történteket. Mindenesetre az önkormányzati honlap szerint a gyalogosok már átjárhatnak a hídon.
Manipulált fotókat közölt a bajai ellenzéki jelöltekről a Bácskai Napló | Magyar Hang
Baján is felpörögni látszik az önkormányzati választási kampány, amelyben a város ingyenes terjesztésű önkormányzati lapja, a Bácskai Napló is részt vesz. Ahogy arról Dani Gitta ellenzéki képviselőjelölt Facebook-oldalán beszámolt, az újságban az ellenzéki jelöltek fotóit eltorzították, előnytelenül retusálták.
A polgármester bajai kampánystábja nem először villantja meg páratlanul kreatív erőit. Az önkormányzati lap szeptemberben barna bőrűre, krumpliorrúra, vagy éppen kancsal szeműre maszkírozva mutatta be a 35 ezer lakosú városban induló összes ellenzéki jelöltet.