2021 február 12-én jár le a kormánykritikus Klubrádió szerződése és a törvény szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) legkésőbb október 13-ig döntenie kell a hosszabbításról vagy annak elutasításáról.
– Szinte korlátlan számú lehetőséget biztosít a médiatörvény az NMHH-nak, hogy úgy döntsön a működésünkkel kapcsolatban, ahogy neki tetszik. Ráadásul a jogszabály indoklási kötelezettséget sem ír elő a frekvenciahasználati szerződések meghosszabbításáról szóló döntések esetében – mondta Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke a Népszavának.
Dönthetne a hatóság akár már most is, de mint a lap írja, a dolgozói augusztusban szabadságra mentek, így legkorábban szeptemberben várható fejlemény. Ha pozitív döntés születik, akkor egy 2018-as törvénymódosítás szerint nem öt, hanem további hét évre lehet biztosított a Klubrádió frekvenciája. Arató András bízik ebben. – Persze nálunk bármi megtörténhet, ahogy azt például a Civil Rádió, vagy a Class FM esetében láthattuk – fűzte hozzá két olyan adóra utalva, amelyek az elmúlt években hallgattak el.