Luther Mártonnak kilencvenöt pont kellett, ma viszont talán egy őszinte tükörbe nézés is elég lenne, hogy sikerüljön megelőzni az egyház széthullását – erről írt a Szemlélek oldalán közölt cikkében Hodász András. A katolikus pap egyre többet gondolkodik azon, hogy hasonló időket élünk most, mint Luther idejében, a reform vágya szerinte a levegőben van. Hodász öt pontot sorolt fel, amelyeken változtatni kellene, ezek között pedig szerinte nincs ott a súlyos paphiány – az inkább következmény lehet a cikk alapján.
Gondként emlegeti a szerző a vezetői alkalmatlanságot, a szemináriumban egy szó sem esett vezetéselméletről. Sajnos olyan sincs, hogy plébános- vagy püspökképzés, Hodász szerint a rendszer magára hagyja tagjait a feladatok támasztotta kihívásokkal szemben. Teológiailag nincs problémája a hierarchiával, viszont szembe kell szerinte nézni a „hatalom” torzító hatásával. „A plébános vagy a püspök, aki mellett csak lelkes tapsolók vannak, soha nem szembesül a rossz döntéseivel. Papnak lenni azt jelenti, hogy vezető is vagyok, és jó lenne mindezt jól csinálni. A lehetőség megvolna rá, vannak ilyen irányú képzések a piacon, csak meg kéne tenni a szükséges lépéseket”, szögezte le Hodász.
A pap problémának látja azt is, hogy megszakadt a kapcsolat a hívőkkel, utóbbiak egyre kevésbé érzik, hogy beleszólhatnak az egyház ügyeibe. Ékes példája ennek szerinte az Instagramon katás ügyekről „észt osztó plébános atya”, akinek soha nem kellett adóznia, vagy aggódnia a megélhetésért, lakhatásért. „A prédikációk többsége is teljességgel elrugaszkodott a hétköznapi élettől. Talán nem véletlen, hogy részint emiatt a mai katolikusok hite à la carte-hitté vált. Alig találni olyan hívőt, aki ne mondaná néhány hittételre, hogy »bár az Egyház ezt tanítja, én másképp gondolom…« A napi gyóntatási gyakorlatban rengetegszer tapasztalom, hogy magyaráznom, sőt vitatkoznom kell valakivel az egyház tanításáról” – tette hozzá Hodász.
A céltévesztést is gondnak látja Hodász, így ha megkérdezik valakitől, mi is a közösség célja, miért létezik, nehezen tudnának választ adni. Programjaiknak szerinte nyitottnak, meghívó jellegűnek kellene lenniük. A hitelesség válsága is ott van a gondok között, „ha ki is állunk a világ elé, mondjuk, egy lánglelkű prédikációval, vagy egy püspökkari közleménnyel, csak azzal nem törődünk, hogy az emberek jelentős része ma, Magyarországon ilyenkor csak legyint egyet: »nekem a katolikusok ne dumáljanak«”.
Hodász úgy látja, elmaradt a szembenézés a kommunista diktatúra alatt elkövetett hibákkal, és késve történt meg a bocsánatkérés a pedofil ügyekkel kapcsolatban.
A politikával való látványos és szoros kapcsolatot is kifejezetten károsnak tartja, ahogy az sem segít szerinte, hogy semmit nem kommunikálnak a saját csatornáikon kívül, még azt sem, amit jól csinálnak. Ezzel összefüggő gond lehet a „csapnivaló kommunikáció” is. „A megkésve létrehozott Facebook-oldalak és YouTube-csatornák nem arra valók, hogy prédikációkat osszunk meg. Azoknak meglehetősen kicsinyke az olvasottságuk, nézettségük. A közösségi média – ami nem csak a Facebookot jelenti – használata egy szakma, meg lehet tanulni, vagy meg lehet bízni profikat” – tette hozzá.
