
A MÁV-START Zrt. közleménye szerint szombat éjféltől azok az utasok, akik Ukrajnából érkeztek, díjmentes „szolidaritási” másodosztályon felhasználható jeggyel utazhatnak tovább bármely magyarországi célállomásra, de a díjmentesség a magyar határállomásig a nemzetközi vonatokra is érvényes.
Mint írják, a vasúti személyforgalom folyamatos Záhony és Csap, illetve Munkács között. Záhonyból menetrend szerint naponta 8 vonat, Ukrajna felől pedig 9 vonat közlekedik a kishatárforgalomban, a távolsági nemzetközi vonatok a kijevi hálókocsikat nem továbbítják. Tájékoztatásuk szerint, mivel az ukrán határállomásról egyre nagyobb tömegek szeretnének Magyarország felé utazni, ezért a legtöbb vonat 6 kocsival közlekedik, további tartalékkocsik is rendelkezésre állnak a záhonyi állomáson. Az éjszakai órákban, szombat este 18 órától vasárnap reggel 8 óráig vasúton közel 1500 fő érkezett Záhonyba.
A záhonyi állomáson minden arra alkalmas helyiségét megnyitották a menekültek számára, a MÁV START Zrt. közlése szerint jelenleg közel 600 fő várakozik a területen, számuk folyamatosan változik, mert közúton és vasúton egyaránt érkeznek és indulnak tovább. Itt, illetve a budapesti pályaudvarokon a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt önkéntesei várják az érkezőket, akiknek ellátást biztosítanak, segítenek az ügyintézésben és a tolmácsolásban. A MÁV éjszakára is nyitva tartotta a várótermeket Debrecen, Mátészalka, Nyíregyháza és Vásárosnamény állomáson.
A vasúttársaság javasolja az utazóknak, hogy utazás előtt feltétlenül figyeljék a MÁV honlapját, a MÁVINFORM Facebook-oldalát, illetve a Konzuli Szolgálat weboldalát.
Percről percre tudósításunkat itt olvashatja.