
Az elmúlt hónapokban már többször jelezték a rendőrök, hogy olyan alagutakat találtak a határon, amelyeket állításuk szerint a migránsok használtak. Most egy újabb ilyet fedeztek fel.
A rendőrségi honlapon jelent meg egy közlemény szerdán délután, miszerint a Bács-Kiskun megyei határszakasz védelmi rendszerét folyamatosan ellenőrzik, a terep átvizsgálása közben pedig dél körül egy nyílást találtak az egyenruhások Katymár külterületén. Az alagút szerb területéről indul, és a határvonal, valamint az ideiglenes biztonsági határzár alatt húzódik. A magyar oldalon található kijárata körülbelül 60 centiméter átmérőjű és hozzávetőleg 2 méter mély. A rendőrök helyszíni szemlét tartanak az alagútnál, majd azt betemetéséig őrzik.
A rendőrség már korábban is beszámolt hasonlókról. A legutóbbiról például a Migration Aid azt írta, „akkora, hogy maximum egy földikutya férhet át rajta, esetleg nagyon kicsi gyerek”.