Sikerült megegyeznie a kormánynak a fővárossal és az érintett kerületekkel az atlétikai világbajnokság megrendezéséről. A kormány – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint – egyébként is tervezte azoknak az intézkedéseknek a nagy részét, amelyeket a főváros és a kerületek feltételként szabtak. Az új Dél-Budai Centrumkórház ügyében viszont nem született egyetértés. Hollik István kormányszóvivő elnézést kért a klímakonzultációval kapcsolatos félreérthető megjegyzése miatt, azt mondta: fontos a kormánynak az állampolgárok véleménye, és nem is ez volt az utolsó klímavédelmi konzultáció Magyarországon.
11:54 Felül kell-e vizsgálni az egészségügyi költségvetést amiatt, hogy sok kórház a külföldi beszállítók miatt nem forintban adósodott el, így hatással lehet rá az euróárfolyam változást? – érdeklődött a Magyar Hang. A költségvetésre komoly veszélyt az árfolyamváltozás nem jelent, a kormánynak legalább annyi plusz bevétele van mint amennyi kiadása, összességében pénzügyi nehézséget nem okoz az árfolyamkülönbség, válaszolta Gulyás Gergely. Ha a költségvetés valamelyik részterületén az árfolyamkülönbség pluszkiadást indokol, biztosítani fogják.
11:53 Egységes gazdasági térség tagjai vagyunk. Ha Romániának kifogása van, hogy Magyarország támogatja a gazdaság valamely területét Romániában, tegye világossá, hogy ennek a kifogásnak mi a jogalapja – mondta Gulyás az erdélyi mezőgazdasági támogatások kapcsán a Magyar Hang kérdésre.
11:50 A Magyar Hang kérdésére Hollik István kormányszóvivő (KDNP) elmondta: nem tudja, mennyibe került a nemrég lezárult – és a rövid határidők és a nem kifejezetten intenzív kormányzati kommunikáció dacára is több mint kétszázezer ember által kitöltött online klímavédelmi konzultáció, megközelítette-e a nemzeti konzultációk több milliárd forintos költségét. Hollik az illetékes minisztériumhoz irányította lapunkat. „Az emberekkel való konzultációt a Fidesz–KDNP vezette be, számunkra fontos, és élünk is vele stratégiai kérdésekben” – utalt a Fidesz-kormányok által bevezetett nemzeti konzultációkra Hollik István, aki elnézést kért, amiért korábbi nyilatkozata félreérthető volt.
Korábban azt mondta: a klímavédelmi konzultációnak „nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz.” Most Hollik azt mondta: számít a magyar emberek véleménye a kormánynak, szerintük e vélemény felmérésének leghatékonyabb módja a nemzeti konzultáció. „Nem az volt az első klímakonzultáció Magyarországon, és nem is ez lesz az utolsó. A klímavédelem súlyos ügy, fontos ügy, az Európai Unió is foglalkozik vele, a Fidesz–KDNP támogatólag lép fel a mai európai parlamenti szavazáson is a témában” – fejtette ki Hollik István.
11:47 Ki készített hatástanulmányt a Hollik István kormányszóvivő (KDNP) által benyújtott törvényjavaslatról, amely a végzettség nélküli iskolaelhagyásért a szülőt teszi felelőssé, és juttatásokat vonna meg akkor, ha a gyermek idő előtt vagy végzettség nélkül hagyja el az iskolát? – érdeklődött a Magyar Hang. Az osztrák modellt tanulmányozták, és ez ezt mutatta, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkent a szülői felelősség törvénybe iktatása után – válaszolta Hollik István. Válaszából az derült ki, hogy specifikusan magyarországi hatástanulmány nem készült, az osztrák szabályozást tekintették mintának.
11:45 Románia sokkal negatívabban jár el a kisebbségekkel szemben, mint az elmúlt években. Diplomáciai eszközökkel lép fel ez ellen a magyar kormány. Sokkal több a közös pont az Európai Unióban a két ország között, mint amennyi a különbség, ezért sem éri meg Romániának a Magyarországgal való konfliktus, amit az okoz, hogy a kisebbségek jogait nem vagy nem megfelelő módon biztosítja Románia, mondta Gulyás.
11:40 Az ellenzék arra használta európai parlamenti képviselői helyeket, hogy akadályozza a magyar kormány biztosjelöltjének megválasztását. Dobrev Klára az egyházakkal kapcsolatban olyan retorikát folytat, amely a legrosszabb kommunista időket idézi, vélekedett Gulyás Gergely.
11:38 Az ország homogenitása versenyelőny, ki kell tartani mellette – mondta Gulyás a migrációról.
11:32 Az öngondoskodást önkéntes alapon támogatja a kormány. Az állami nyugdíjrendszeren belüli paraméterek (korhatár, összegszerű megállapítás) átalakítására nincs sürgető szükség, mondta Gulyás. A nyugdíjkorhatár fél évvel emelkedik évente, 2022-re 65 év lesz a nyugdíjhatár; „itt megállunk”, közölte a miniszter. Pillanatnyilag fenntartható két-három évtizedes időtávban a nyugdíjrendszer. Régi vita, hogy a gyermekvállalás beleszámít-e a nyugdíjszámításba, de nyitott a vitára a kormány. Ilyen javaslat nincs egyelőre, az előkészítése sem folyik, de hosszú távon megfontolandó lehet a felvetés.
11: 27 Gulyás Gergely várja a főváros elképzeléseit a dugódíjról, a kormány nem támogatja a bevezetését. Ha viszont az a főváros kérése, hogy kezdjen tárgyalásokat kormány uniós szinten, hogy a dugódíj bevezetése alól mentse fel Budapestet az Európai Unió, a kormány hajlandó erre. Ilyet azonban nem kért a főváros.
11:15 A mátrai erőmű kapcsán nem hozták nyilvánosságra a pontos mérési adatokat – erre a felvetésre azt mondta Gulyás, az a jó, ha a „katasztrófavédelem a szokásos protokollok szerint jár el”. Az eredmények alapján szükséges intézkedéseket a cég megtette, határérték-átlépésről nincs szó, „de nem vagyok az ellen, hogy a katasztrófavédelem több adatot is nyilvánosságra hozzon” – mondta. A Greenpeace által nyilvánosságra hozott adatokat nem kommentálta Gulyás Gergely.
11:13 Soros György mindent megtett azért, hogy a magyar biztosjelölés sikerét az új Európai Bizottságban megakadályozza, mondta Gulyás. Szerinte ez a biztosjelölési folyamatból nyilvánvaló.
11:10 Varga Mihály jelenleg Pekingben tárgyal. Körülbelül három év alatt kész lehet a Belgrád-Budapest vasútvonal, mondta újságírói kérdésre Gulyás.
11:09 A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új vezetésétől kézzel fogható előrelépést vár a kormány, a fapados repülőtéri hangárt megszüntetik, júniusra elkészülhet az új. Az új vezetéssel van remény arra, hogy más kritériumokról is megállapodjanak. A ferihegyi gyorsvasút a következő uniós költségvetési ciklusban elsődleges helyen van – mondta a miniszter. Óriási hibát követett el a Gyurcsány-kormány a repülőtér eladásával Gulyás Gergely szerint.
11:02 Hírhamisítás, hogy a magyar társadalom 42 százaléka lenne antiszemita, mondta újságírói kérdésre Gulyás. Az Index újságíróit ábrázoló antiszemita plakátokat a kormány elítéli. „Tarlós István főpolgármestersége alatt ilyen nem történt” – jegyezte meg Gulyás.
10:57 Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere a Péterfy Sándor utcai kórházba látogatott, és ennek kapcsán azt mondta: a kormány kihagyta a Péterfyt az első körben felújítandó, kiemelt budapesti kórházak köréből – újságírói kérdésre Gulyás Gergely cáfolta az utóbbi értesülést.
10:56 Több milliós végkielégítéssel távoznak pozíciójukból egyes leváltott polgármesterek, ami irritálja az ellenzéket és a polgárokat. – Ha a az önkormányzatok javasolják ennek a szabályozás módosítását, szívesen tárgyal erről a kormány – válaszolta Gulyás. Szerinte a végkielégítésre irányadó általános szabályoknak kellene vonatkoznia a polgármesterekre is. A központi kormányzati igazgatásban nincs a szokásosat meghaladó végkielégítés.
10:52 Az egészségbiztosítás szabályainak módosítása kapcsán Gulyás elmondta: figyelmeztetést fog kapni az, akinek tartozása van. Az adófizetőkkel szembeni minimális elvárás a biztosítás befizetése Gulyás szerint. Az uniós szabály az, hogy az uniós állampolgárok csak egy helyen lehetnek biztosítottak, ennek megfelel a mostani módosítás.
10:50 Tíz budapesti kerületben nincsen CT – az újságírói felvetésre Gulyás azt válaszolta: „a feltételek megteremthetőek”, a rendelkezésre álló forrásokból biztosítható elég CT, de ehhez szakszemélyzetre is szükség van. Kérdés, hogy a szakellátó intézmény akar és tud-e ilyet működtetni.
10:47 Karácsony Gergely egyértelművé tette tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy nyitott arra, hogy hozzájáruljon a főváros az egészségügyi kiadásokhoz. Gulyás szerint ezek a szavak nem felelnek meg a főváros tetteinek, hiszen leszavazták az új kórház megépítését.
10:40 Jövő héten összehívják a Fővárosi Közfejlesztések tanácsát, és Gulyás Gergely elmondása szerint próbálja majd meggyőzni Karácsony Gergelyt, hogy áldozzon a szuperkórházra a főváros.
10:38 Az OECD statisztikák szerint jóval kevesebb gyermek jut egy pedagógusra, mint néhány évvel ezelőtt, mondta Gulyás.
10:37 Alapjaiban kell áttekinteni az egészségügy finanszírozását – mondta Gulyás. Vannak olyan ellátások, amelyek kiválóan, és olyanok, amelyek alulfinanszírozottak. A kórház tevékenysége így predesztinálja, hogy eladósodik-e a kórház vagy nem. Amíg a finanszírozást nem tekintik át, nem kerülhető el a kisebb vagy nagyobb adósság.
10:33 Egy politikus sem felelős a felmenői tevékenységéért, fejtette ki Gulyás Varga Judittal és Dobrev Klárával kapcsolatos kérdésre válaszolva.
10:32 Folynak mérések a mátrai erőmű tevékenysége kapcsán, és ezek addig folytatódnak, ameddig szükség van rá. Állandó az ellenőrzés, az egészségügyi határértéket nem haladják meg az eredmények.
10:31 A főváros atlétikai világbajnokság feltételéül szabott követeléseinek nagy része a kormány tervei között szerepelt Gulyás elmondása szerint, Ferencvárosnak volt csak olyan követelése, amely nem szerepelt a tervek között.
10:27 Az elmúlt héten több mint ezren próbálták átlépni a magyar határt: mint Gulyás elmondta, a déli határon két helyen is föld alá ásott alagutakon keltek át a bevándorlók Szerbiából Magyarországra. Gulyás hangsúlyozta: el kell érni, hogy a balkáni útvonalon ne érkezzenek migránsok.
10:26 34 milliárd többletforrást biztosít a kormány 2019-ben az egészségügyre, többek között gyógyszertámogatásra, ritka betegségek leküzdésének támogatására, mondta Gulyás.
10:22 Gulyás Gergely a szerdai kormányülésen született döntésekről beszélt. A Fővárosi Közgyűlés után egy jó és egy rossz hír van a főváros számára: Budapest megrendezheti az atlétikai világbajnokságot, sikerült meggyőzni a főváros vezetését. A rossz hír, hogy jelenlegi formájában nem támogatja a főváros a Dél-Budai Centrumkórház-beruházást, és nem kíván forrást biztosítani az egészségügyi fejlesztésre.