Kilép az LMP országos vezetésének egyik tagja

Kilép az LMP országos vezetésének egyik tagja

Fotó: Szendefy Mária Facebook-oldala

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Mai nap kilépek az LMP-ből” – a Telex szúrta ki, hogy ezt közölte a Facebook-oldalán pénteken Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja. A politikus tájékoztatása szerint régóta érlelődik benne, hogy azokat az értékeket, amelyek hatékonyabb képviseletének érdekében belépett a „Lehet Más a Politika” nevű szervezetbe már nem tudja tovább ennek a pártnak a tagjai között képviselni. Az egyik ilyen érték az alulról szerveződő demokrácia, a széleskörű választói részvétel elősegítése, de ennek a célnak még a közelébe sem sikerült kerülniük. Itt említette azt is, hogy a pártok társadalmi beágyazottsága leépült (vagy fel sem épült) a fókusz a média, a bulvár és a megélhetési politizálás felé ment el. A Fidesz pedig nem közösségeket épített, hanem hűbéri uradalmakat, erős függési viszonyokkal. – A DK & Co típusú formációkat sem nevezném valódi társadalmi igényre épülő politikai közösségeknek, inkább csak a túlélés érdekében összekapaszkodó, szedett-vedett érdekcsoportoknak – fogalmazott.

Szendefy Mária kitért rá, hogy miként a legtöbb párt, az LMP is képtelen volt arra, hogy – néhány kivételtől eltekintve – önállóan induljon megyei jogú városokban az önkormányzati választáson.