– Eldöntöttem azt, hogy én nem ülök be a Fővárosi Közgyűlésbe – jelentette be Magyar Péter a vasárnapi Magyar Infón.
Így a Tisza Párt elnökének ismertetése szerint az alábbi politikusaik fognak részt venni a budapesti munkában: Ordas Eszter, Porcher Áron Somerville, Böröck-Gémes Szilvia, Bovier György, Barna Judit Annamária, Bujdosó Andrea Anna, Molnár Dániel, Orbán Árpád István, Balogh Balázs, Kollár Kinga, aki egyben EP-képviselő is.
Magyar Péter arról is beszélt, „kicsit furcsának” tartja azokat a mozgásokat, amiket Karácsony Gergely csinál az olimpia kapcsán, „tulajdonképpen kiderült, hogy már nagyobb támogatója az olimpiának, mint maga a miniszterelnök, amit azért nehéz volt elképzelni pár nappal ezelőttig”. Magyar szerint lehet, hogy valamiféle megállapodás látszik körvonalazódni a főpolgármester és a Fidesz között, „ami annyiban nem baj, hogy ebben az esetben talán a kormány visszaadja a fővárostól elvett évi 75 milliárd forintot”. Ugyanakkor a Tisza Párt szeretné, hogy ha Budapest tárgyal a kormánnyal, akkor ez legyen transzparens, és vonják be ebbe a fővárosi frakciókat is.