Megint Orbán Viktornak üzent Magyar Péter az általa javasolt vitájuk kapcsán. A Tisza Párt elnöke azt üzente a kormányfőnek, hogy ha fél, akkor magával viheti Orbán Balázst is.
Az üzengetés előzménye, hogy az MTVA szeptember 19-re meghívta Magyart a 48 perc című műsorban, ahol Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával vitázhatott volna. A Tisza elnöke azonban ezt elutasította, mondván hogy az árvíz levonulása után hajlandó részt venni a műsorban. Később a közmédia újabb időpontot ajánlott, amit Magyar szintén elutasított, hiszen „a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként, nekem a főnököddel van megbeszélnivalóm a magyarok nevében”, vagyis ebből úgy tűnt, Magyar Péter nem éri be Orbán Balázzsal vitapartnerként Orbán Viktor helyett.
Ezután Orbán Balázs saját maga hívta vitára Magyar Pétert. Mint vasárnapi Facebook-posztjában fogalmazott: „Képviselő Úr az elmúlt napokban mondvacsinált okokból kétszer is visszautasított egy olyan politika vitát közöttünk, amit a köztelevízió javasolt. Sebaj. Ezúttal személyesen teszek egy kísérletet.” Orbán Balázs ezúttal a magyar uniós elnökség bemutatására hivatkozott, mint lehetséges vitatémára. „Ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Erre így válaszolt Magyar Péter: „Ha Orbán Viktor 18 év után fél élőben egyedül vitázni, akkor tőlem elhozhatja Orbán Balázst magával, vagy használhat súgógépet is…” Már számos kérdése összegyűlt egyébként, amelyeket nekiszegezne Orbán Viktornak, ezeket egy külön posztban összegezte korábban.