Elutasította Bayer Zsolt fideszes publicista felesége, Bayerné dr. Matusovits Andrea felülvizsgálati kérelmét a Kúria, miután első és másodfokon is elveszítette a rágalmazási pert, amelyet Sebián-Petrovszki László ellen indított – közölte a Demokratikus Koalíció vasárnap. A párt közleménye szerint Bayerné azért perelte be a DK pártigazgatóját, mert kiperelte és nyilvánosságra hozta azokat a szerződéseket, amelyeket még az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójaként kötött 2019-ben. „Ezekből a dokumentumokból kiderült, hogy Bayer Zsolt felesége a korábbi szerződés meghosszabbításával, versenyeztetés nélkül, így a tender útján elérhető magasabb ár alatt adta el a magyar emberek vérplazmáját a vaskos profitot bevasaló magáncégeknek. Ez a szégyenteljes ügy ráadásul annyira fontos a Fidesznek, hogy a botrány kirobbanásakor, addig példátlan módon, a több évtizedes gyakorlatnak ellentmondva felfüggesztették a DK képviselőjének a mentelmi jogát” – mondta Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatóján.
Szerinte a magyar vérplazma áron alul való eladása nemcsak bűncselekmény lehetőségét veti fel, hanem olyan bevételektől fosztja meg az államot, amelyekből rendbe lehetne tenni az állami kórházakat és tisztességes bért lehetne fizetni az egészségügyi dolgozóknak.