Nagybajcsnál már 3 méterrel csökkent a vízállás, de amíg a Duna felső szakaszait az ütemes apadás jellemzi, addig az alsó szakaszon még nem pihenhetnek szakembereink, továbbra is a védekezésé a főszerep – jelezte hétfő délutáni közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Kifejtették: a Lajtán folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülését követően – várhatóan a napokban – megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése, tervezése. – Intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán, a figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei, azonban az átvezényelt kollégák lassan visszatérhetnek saját szolgálati helyükre – tették hozzá.
Arra is kitértek, a felső szakaszokon mind az állami védvonalokon szolgálatot teljesítő átvezényelt kollégák, mind az önkormányzati védekezést segítő vízügyes műszaki irányítók, lassan befejezik a munkát a rájuk bízott védvonalakon és átadják a további feladatokat az adott területeken illetékes vízügyes szakembereknek, illetve az önkormányzatoknak. Ezeken a szakaszokon az árhullám levonultával, a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is megkezdődhetett már. A szennyeződött, vízzel átitatott homokzsákok bontása azonban csak a II. fokú készültség megszűnése után lehetséges.
Baján az árhullám
Budapesten szemmel láthatóan is gyorsul az apadás, a szombat hajnali 830 centiméteres tetőző értékhez képest hétfő délre már több mint 1 métert apadt a folyó, az árhullám a déli országrész felé tart. Vasárnap Pakson 806 centiméteren tetőzött a Duna, az árhullám jelenleg Bajánál tart III. fokú készültség mellett, és 920 centi felett tetőzhet. A térségben a hullámtéri nyári gátak szintjét meghaladta az árhullám, így az árvízvédelmi töltésen belül elhelyezkedő üdülőterületek, szántók, erdők víz alá kerültek, de az elöntött területek kiürítése időben megtörtént.
A közlemény arra is felhívta a figyelmet, a homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok során is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.