Zárt ajtók mögött tárgyalják a pedofíliával vádolt pap ügyét
Fotó: Unsplash/rawpixel

Megkezdődött hétfőn reggel Kiskunfélegyházán a szexuális visszaéléssel vádolt egykori pap, R. Gábor tárgyalása, azonban a nyilvánosság kizárásával. A Magyar Hang tudósítójának beszámolója szerint a védő és az ügyész is kezdeményezte a zárt tárgyalást, a bíró pedig a sértettek magánéletének védelmére hivatkozva ennek helyt adott.

Bese Gergő egykori dunavecsei plébános botrányának kirobbanása után írt a Pesti Srácok két, pedofíliába keveredett papról is a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegyében, egyikük R. Gábor. Vele kapcsolatban azt írták akkor, hogy a gyanú szerint elkövetett abúzusokat 2022. novemberében jelentették. A Népszava cikke szerint érdekesség, hogy mindössze négy hónappal korábban a pap már áthelyezését kérte Kiskunfélegyházáról, a mindössze 2200 lakosú déli határhoz közeli Nagybaracskára. A helyi sajtó akkori tudósítása szerint a plébános „egészségi okokból” távozott, elfáradt, nem győzte az óriási plébánia irányítását egyedül. A papot az esetek kitudódásakor azonnal felfüggesztette az érsek, majd a kivizsgálást követően egyházi bíróság elé állították és rendőrségi feljelentést tettek. A látótérbe került négy áldozat közül ketten az abúzus idején nem töltötték be a tizennegyedik életévüket. 

A lefolytatott nyomozást követően R. Gábor ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli, hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emelt a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon. Az egykori plébános karrierje során végig fiatalokkal foglalkozott – ő volt például egy ideig a Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese és prefektusa –, e területen pedig számos díjat is kapott.

Bese atya évekig egy politikai párttól is kapott fizetést
Lukács Csaba, Bodacz Péter

Bese atya évekig egy politikai párttól is kapott fizetést

Később édesanyja is ugyanott került fizetési listára.