Az árvízi helyzet nemcsak arra jó, hogy a politika felmutassa a cselekvőképességét és a segítőkészségét, hanem arra is, hogy a védekezés takarásában, fű alatt hozzon meg kellemetlen döntéseket. A dunai árhullám érkezésekor, a múlt héten jelent meg mindenfajta hírverés nélkül a hivatalos közlönyben az az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet, amely 130 (!) ponton fagyasztotta be a költségvetés kiadásait. Fontos beruházások sora esetében rögzítette a kormány, hogy nem biztosít többletforrást. A szigor érinti mások mellett a Diákvárost, a Belgrád-Budapest vasútvonalat, az Operaházat, a Lánchidat, a Városligetet, de még a kommunizmus áldozatainak múzeumát is. A kormány a Sorsok Háza megnyitásáról szóló határozatát is visszavonta.
A pénzhiány nagy úr, de arra nehéz méltányolható érvet találni, hogy miért kell megvágni az új mentőkocsik beszerzésére, gyártására biztosított forrást, illetve miért vonták vissza a tavalyi recski sárlavina nyomán károsodott lakóingatlanok helyreállításáról szóló döntést. Ráadásul a most megspórolt pénz többszörösét költi el folyamatosan a kormány megkérdőjelezhető célokra.
Tragikomikus, ahogy a hatalom a fenti és hasonló döntéseinél kerüli a megszorítás szó használatát, átütemezést, halasztást emlegetve. A beruházások folyamatos megrostálása, a különféle trükkös különadók és megemelt illetékek vagy akár a lakossági „rezsivédelem” szűkítése mind klasszikus megszorító intézkedés, egyben a kutyaütő kormányzás bizonyítéka és következménye. De a legnagyobb megszorítás a felpörgetett infláció, amellyel a kormány többszörösen visszavette a 2022-es nagy választási osztogatással kiosztott pénzt az emberek zsebéből. Álcázott pénzbehajtás, a választó lenézése, a Gyurcsány-korszakra való visszamutogatás. Úgy érzem, a mutatványra egyre kevesebben vevők. A többség inkább aggódva figyeli a kormányt, jobb ötlet híján vajon milyen új (nem) megszorításon töri a fejét.
