
Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. A Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb, NATO-kompatibilis high-tech eszközökkel szemeink előtt valósul meg – fogalmazott az MTI szerint. Megszülettek a megfelelő szervezeti és személyi döntések is ahhoz, hogy modern, magas harcértékű, jól vezetett és elszánt haderő biztosítsa a magyar emberek vagyonát, életét és kultúráját, természetesen a NATO részeként, annak támogatásával – hangsúlyozta a miniszter a honvédségi nyílt napon tartott sajtótájékoztatón.
Kérdés, hogy a személyi döntések alatt vajon mit értett a tárcavezető: mint megírtuk, az év elején a honvédség személyi állományának fiatalítására hivatkozva a kormány rendeletben tette lehetővé, hogy a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa azoknak a katonáknak a szolgálati viszonyát, akik elmúltak 45 évesek és túl voltak a 25 éves szolgálati időn. Százával küldtek el akkoriban magas rangú katonai vezetőket a honvédségtől, és április végén indoklás nélkül leváltották a Magyar Honvédség akkori parancsnokát, Ruszin-Szendi Romuluszt.