Kilenc év kóma után magához tért a barcsi Varga Katalin. Történt valami nagyszerű dolog, de mint minden, ez is rettentően bonyolult. Igyekszem egyszerűen leírni, ebből fakadóan nem lesz szakszerű. Egy biztos. Itt állok Katalin ágya mellett, és ő reagál a jelenlétemre. Hangokat a gégeszonda miatt nem tud kiadni, de mozog a szája. Hétköznapi nyelven ezt úgy mondhatnánk, köszön.
Éber kóma – így nevezték a magyar sajtóban a tudomány által nem igazán preferált kifejezéssel az elmúlt években meg-megjelenő cikkekben annak a barcsi nőnek az állapotát, akinek a váratlan ébredéséről szóló hír a napokban a Blikk nyomán bejárta a médiát. Varga Katalinnál, aki maga is kétgyerekes édesanya, kilenc éve jóindulatú agydaganatot diagnosztizáltak. A daganatot műtéttel eltávolították, de komplikációk léptek fel, és a fiatal asszonyt megfertőzte egy gyógyszerrezisztens kórházi baktérium. Végül olyan állapotba került, amelyben a vegetatív funkciói működtek, de nem tudott beszélni, mozogni, nyitott szemmel feküdt, mindenben az őt ápoló édesanyjára utalva – írja a Telex.
Azt, amit a legújabb sajtóhírek „ébredésnek” neveznek – teszik hozzá –, nem a szó szoros értelmében vett ébredésként kell érteni: az áttörésnek számító javulás lényege, hogy képessé vált kérésre néhány dolgot megtenni. Ha az édesanyja azt kéri tőle, tudja jártatni vagy becsukni a száját, vagy például torna közben elkezdte mozgatni a lábát egyedül. Ezt az állapotot, amelybe most került – emlékeztetett a lap, minimálisan tudatos állapotnak nevezik.
A Nemzeti Egészségügyi Központ szerint „a kómában lévő beteg nincs tudatánál, nem reagál megfelelően a külvilágból érkező ingerekre, fényre, hangra, fájdalomra. Bizonyos esetekben megfigyelhetők izom- vagy végtagmozgások, amelyek általában nem tudatosak. A műszeres vizsgálatok alacsony agyi aktivitást mutatnak, a beteg nem ébreszthető fel sem hang-, sem fizikai ingerekkel. A kóma mélysége széles skálán írható le. A legfelszínesebb kómában a beteg szeme nyitva lehet, ásít, hangokat ad ki, de nem reagál megfelelő módon a külvilágra. A mélyebb fázisokban már nem jellemző a nyitott szem, a mozgás, a kiadott hangok sem. A kóma mélységétől függ, hogy a fizikai funkciók (a nyelési, köhögési reflextől a lélegzésig) mennyire működnek. A kómában lévő beteg pupillája fényre nem reagál. A legmélyebb állapotban a beteg lélegeztetőgép segítségével tud csak lélegezni. Az úgynevezett perzisztens vegetatív állapotban (gyakran nevezik vigil vagy éber kómának is) az ébrenlét és az alvás ciklusokban váltakozik; az éber fázisok során a beteg nyitja a szemét, és akár reagál is a fájdalomra, továbbá mozog, de ez a mozgás nem céltudatos.”
Felfekvések, amputálás
Katalin édesanyja, Éva szerint mi írtunk legelőször a lányáról. Ez 2016 tavaszán volt, akkor még egy másik újság neve alatt. Varga Katalint jóindulatú agydaganat miatt műtötték. Az első napokban minden rendben ment, az operáció után teljesen magánál volt, kérésre mindent megcsinált. Ezután elvitték a fertőző osztályra, ahol megfulladt, és újra kellett éleszteni – mesélte akkor az édesanyja. 2014. március 7-e óta volt éber kómában, ami persze nem kilenc, hanem nyolc év, de talán ez sem lényeges. A műtét miatt elélhetett volna akár még 25–30 évet is. A történtek függvényében viszont a zárójelentésére azt írták a kórházban annak idején: nem rehabilitálható.
Katalin magához tért a kómából (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
Kati 24 órás ápolást igényel mind a mai napig. Az anyja nem adta otthonba, bár így nem tud dolgozni. A kórházban a lányának olyan felfekvései lettek (amik egyébként megelőzhetőek lettek volna), hogy amputálni kellett az egyik lábujját. „Ha otthonba adnám, nem tudnám elviselni, hogy úgy adom be, hogy hatalmas fájdalmak között lerohad róla a hús” – mondta Éva hat éve. Mutatott is akkor egy fényképet egy 15 centis felfekvésről, mint mondta, befért az ujja a lánya gerince és a húsa közé. Katalin sarkai a kórházi időkben teljesen elkoptak. Aztán meningitist (agyhártyagyulladást) is kimutattak a fiatalasszonynál, akiről az orvosok, kijelentették, hogy nem szállítható. Ekkorra alakultak ki a testén a felfekvések. Erre föl az anyja írt egy levelet az orvos-igazgatónak, hogy mint a lánya gondnoka, nem járul hozzá a további gyógykezelésekhez, és hogy amennyiben elhalálozna, hatósági boncolást kér. Ekkor hirtelen hazaengedték Katit.
Nem hollywoodi filmjelenet
A kómából felébredés nem egy hollywoodi filmjelenet volt. Sokkal inkább szorgos munka eredménye. Éva nyolc éve tornáztatja, masszírozza – most 42 éves – lányát, egy éve gyógytornász is jár a beteg asszonyhoz. Az, hogy elkezdett reagálni a hozzá intézett szavakra, néhány hete következett be. Azóta három szakorvos is megerősítette: – hétköznapi szóhasználattal élve –, igen, Katalin felébredt a kómából.
2016 óta többször jártam Éváéknál. Nyilván nem értek a dologhoz, de egy biztos. Az eddigi látogatásokkor Katalin a plafont nézte, semmire nem reagált, a szemét áttetsző üresség uralta. Most meg rám néz, érzékel, jelez valamit. Szeretném azt hinni, hogy örül nekem. A készülendő fényképekről egy kávé mellett értekezünk Évával a konyhában. Üdítőt is vett, ezt nem engedhetik meg maguknak, de a vendég miatt mégis vásárolt. Vajon Kati mit szólna, ha tudna? A fotózáshoz. Mivel Éva otthont szeretne létrehozni a kómában – éber kómában, minimálisan tudatos állapotban – lévőknek, úgy dönt, mehet a dolog. Megkérdezem Katalint, mintha igent mondana. Komoly aggályok ezek, lehet, hogy ha majd meg tud szólalni, azt mondja, nemet mondott volna.
A Szeretnivalók Alapítványt a közelmúltban jegyeztették be Éváék. Érdemben még nem működik. Van egy országos cég, ami támogatná őket, de csak ha inkognitóban maradhat, mert nem reklámot szeretne magának, csupán támogatni egy szerinte jó kezdeményezést, részben miattuk volt szükség az alapítványi formára. Az ő támogatásuk révén kezdődhetett el egy évvel ezelőtt Katalin gyógytornája is, aminek – talán – a közelmúlt eredményei köszönhetőek.
Varga Katalinra műtétek várnak még, koponyaimplantátumot fog kapni, azután Barcelonában speciális izomrost kezeléseket. Ezekből nem tudni, mennyire lesz szükség, talán háromra vagy négyre. Darabja 4000 euró, plusz az utazás költségei. Katalint repülőgépen nem lehet szállítani, ezért az autóút közben is meg kell szállniuk valahol. Egy jóakarójuk elintézte nekik, hogy Barcelonában a konzulátuson alhatnak.
Százmillióra perlik a kórházat
Közben a család perli a kórházat, ahol szerintük annak idején műhiba történt. Százmillió forintra. Azt a kórházat, ahová helyileg tartoznak, ez a gyógykezelések miatt finoman szólva kínos. A négy éve tartó per következő tárgyalása augusztus 26-án lesz. Kistaj Éva hangsúlyozza, nincsen baja úgy általában az orvosokkal. Rengeteg tisztességes szakembert ismert meg az eltelt évek alatt. A műhibát vétőkkel van.
– Inni kell adni Katinak – mondja hirtelen.
– Ezt zsigerből tudja?
– Nem, ránéztem az órára – mondja mosolyogva.
Nyolc éve nem volt egy pihenőnapja. Nem ivott meg egy kávét egy cukrászdában. 0–24 órás szolgálatban van. Hetente kétszer segítői vannak, akik megfürdetik a lányát. Eleinte ilyenkor ment csekkeket befizetni a postára, ügyeket intézni, de volt egy majdnem fulladásos esetük. A fürdetők nem szakápolók, ez nem számonkérhető rajtuk, ezért inkább otthon marad, és végzi a házimunkákat. Közben figyel.
Első találkozásunkkor a lakás végrehajtás alatt állt, a gázt egy éve kapcsolták ki, a villanyt akkor készültek. Mert az otthonápolási segélyből nem tudott Éva kijönni. Villanyból 600 ezer forint körüli tartozásuk volt, az olvasói adakozásoknak köszönhetően végül mindent sikerült visszafizetniük.
Az alapítványi otthon létrehozását részben ez is sarkallja. Egy ápolásra szoruló ember ellátása hihetetlen költségekkel jár, sok az olyan eszköz (egy egyszerű példa: gumikesztyű, ebből sok kell) amiket minden érintett családnak magának kell finanszíroznia. Kómás betegeket jelenleg két helyen fogadnak az országban, egy hónap díja 260 ezer forint. És ebben nincsen benne például a gyógytorna, ami egy tartósan fekvő beteg esetében nagyon fontos. Éva egy 15–20 férőhelyes otthonban gondolkodik, erről már tárgyalásokat kezdeményezett a barcsi önkormányzattal. Ebből öt férőhely idézőjelben luxusbetegeknek lenne fenntartva, ami részben segítene a többi, rászorulási alapon működő hely fenntartásában. Ha ugyanis egy speciális, tartós ellátásra szoruló kómás beteg ápolója, aki a legtöbb esetben valamelyik rokon, megsérül, kórházi ellátásra szorul, még ha vannak is, a jó szándékú rokonok, ismerősök, szomszédok nem tudják átvenni a helyét. Mert nem értenek hozzá. De elég a legegyszerűbb dolgokra gondolni: ki vállalja el egy felnőtt ember pelenkázását? – teszi fel a kérdést Kistaj Éva.
A kis panellakás konyhájában beszélgetünk. Mielőtt indulnék, elköszönök Katalintól. Észrevesz, válaszol. A szájáról azt olvasom le: „Helló.” Ebben az édesanyja is megerősít. Talán mosolyog is.
Ha valaki támogatná Katalin gyógyulását és az otthon létrejöttét, egyelőre ezen a számlaszámon teheti meg. Az Évával és Katalinnal együtt élő kisebbik testvér, Csernai Krisztián számlaszáma: 11773432-00972259-00000000
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/32. számában jelent meg augusztus 5-én.
