Vidnyánszky: Új helyszíneken folytatódik az oktatás az SZFE-n februártól
Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója a színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közös sajtótájékoztatóján a debreceni Kölcsey Központban 2020. június 22-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Február elsejétől új helyszíneken folytatódik az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) – erősítette meg az Inforádiónak Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, aki erről egyelőre további részleteket nem közölt. Vidnyánszky a rádió megkeresésére február 1-jével fog folytatódni az oktatás, miután a jelenlegi félévet lezárták az SZFE-n. Időközben a felújítási és egyéb munkálatok elkezdődtek.

Arra kérdésre, hogy várhatóak-e addig újabb tárgyalások a diákokkal, úgy válaszolt: ez nem a fenntartón múlik, ám a hallgatók részéről nem történt újabb megkeresés az utóbbi napokban, hetekben.

Felidézték, hogy kedden sajtótájékoztatót tartottak az SZFE 70 napja tiltakozó diákjai is. Bejelentették, hogy a vírus terjedésének megelőzése érdekében elrendelt intézkedéseket betartják, és az épületeket, kollégiumot elhagyják. Úgy látják, a követeléseik nem teljesültek, a minisztériummal pedig nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, ezért a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik. Beszámoltak arról is, hogy az egyetemen a blokád alatt is megtartottak minden órát az elmúlt két hónapban. Remélik, hogy az Oktatási Hivatal ezt elismeri, és nem lehetetlenítik el a félévüket.

SZFE: „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”
Makrai Sonja

SZFE: „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”

Bár a járványügyi szigorítás miatt az épületeket el kell hagyniuk, az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmet nem adják fel.