A politikai elemző egyetért Lázár János korábbi mondatával: 2022 arról fog szólni, hogy Fidesz vagy nem Fidesz.
Belföld
A szakértő tudja, hogy sokan nem szeretnék beoltatni magukat, az ezzel kapcsolatos félelmeket főként a kormánnyal szembeni bizalomvesztéssel magyarázza.
Tizenhét éve derült ki, hogy a hajdúböszörményi Tungsram-gyárból évtizedeken át folyt a vegyszer a talajba, máig sem zárult le a kártalanítás.
A Semmelweis Egyetem Klinikáján százharminckét egészségügyis oltatta be magát szombaton.
A kiskunhalasi börtönbe is vásároltak maszkgyártó gépeket, csak éppen tizedannyi pénzért, nagyobb kapacitással – tudta meg a politikus.
3292 tesztet végeztek. A kórházban ápoltak száma 69-cel nőtt 24 óra alatt.
Egy késsel halálra szúrta a nőt, majd magukra gyújtotta az épületet. Ő túlélte.
Intenzívebb csapadék inkább csak éjszaka lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között várható.
A kifogásolt bejegyzést még december 23-án tette ki Facebook-oldalára a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A tűzoltók egy embert mentettek ki a romok közül. A detonáció okát vizsgálják.
A Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának hangsúlyozta, az oltás a járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere.
Mennyire hiányzik nálunk a társadalmi szolidaritás? Karácsonyi lapszámunkban erről osztotta meg véleményét Zgut Edit, Jeszenszky Géza és Orosz László. II. rész!
Az őrjöngő késelőt megfékező rendőrök két önkormányzattól is jutalomban részesülnek.
„Az egész világot nézve van egy olyan érzésem, hogy Isten ráunt az emberekre. Sokat próbált ezt-azt csinálni, de feladta.”
A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt lezárták. Torlódásra kell számítani.