A régi Óbuda romlását a hídépítés okozta – Krúdy Gyula megállapításával nehéz lenne vitatkozni. A napjainkra szinte teljesen lebontott városrészt a 90 éve, 1933. május 12-én elhunyt író segítségével próbáltuk megidézni.
Minden városok nagyapja – írta Krúdy Gyula az élete utolsó éveinek otthont adó Óbudáról. Arról az Óbudáról, amelynek nagy része ma már csupán archív felvételeken, filmeken, régi szövegekben, többek között Krúdy novelláiban, újságcikkeiben létezik. Az államszocializmus idején a kis utcák tetemei fölé monstruózus panelrengeteg került. Krúdy háza, a régi Templom utca 15. szerencsére ma is áll (erről később). Annak idején nagy küzdelem folyt érte, kis híja, hogy nem vált a bontókalapács áldozatává. (Fél évvel ezelőtti cikkemben botor módon azt írtam, hogy lebontották; eltévedtem ugyanis a betonfalanszterben. Egy olvasónk alaposan a fejemre koppintott ezért – igaza volt; ne mondjuk a létezőre, hogy nem létezik.) A környéket – ide tartozik a régi Mókus utca megmenekült része is – ma Krúdy-negyednek nevezik.
A híd
Szindbád egyébként – olvassuk A vadevezős megtérésében – hajótöröttként vetődött partra Óbudán, a Hajógyári-sziget környékén, elhasznált pléh kályhacsövek, lyukas bádog, gyermekfürösztő teknők, öregasszonyok megfoltozhatatlan edényei között. Második házasságakor a Margitszigeten, József nádor egyemeletes, zöld zsalugáteres kastélyában élt tizenkét éven át. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1930-ban a hátralékok miatt felmondta a bérleti szerződést, és Óbudán ajánlott rosszabb állapotú cserelakást. „Úgyis mindig az óbudai temetőben akartam nyugodni, ha már nem tölthettem egész életemet Óbudán, a nagyon tiszteletre méltó városban. Itt szeretnék adót fizetni – mondta Szindbád szívbeli meggyőződéssel, mert hajótörése után ő se volt takarékoskodó a kegyes elhatározásokkal, amelyekkel kegyelmet kér további életben maradásához.”
Krúdy Gyula korábbi nagy sétáiról már ismerte az öreg városrészt; tudta azt is, hogy a budapesti városatyák évek óta az Angyalföldre vezető átkelő helyéről, költségeiről vitatkoznak. Az író egyáltalán nem örült a hídnak, mert pontosan látta, hogy milyen visszafordíthatatlan hanyatlást indít el az építkezés Óbuda életében. Az első kapavágások 1937-ben, négy évvel Krúdy halála után történtek. A munkálatokat a második világháború megakasztotta ugyan, de 1950-re elkészült az akkor néhány évre Sztálinról elnevezett Árpád híd, amely valóban keresztülmetszette a kis utakat – soha be nem gyógyuló sebet okozva a városok nagyapján.
Pedig, olvashatjuk az Etel király kincsében, a keskeny óbudai utcák olyanok voltak, „mint a jeruzsálemi uccák Krisztus születése idejében. A házak összehajoltak vagy félig a földbe bújtak, mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne.” A régi összehajoló házakat féltette Krúdy az Ódonságok városa című cikksorozatában is: „Mi lesz az utcákkal, ahova a legrégibb óbudaiak fészkeltek? És mi lesz a plébániatemplommal, amely talán a pesti belvárosi templom sorsára fog jutni, amely az Erzsébet híd miatt félig a föld alá került? Mi lesz a földkerekség leggörbébb utcájával, a leghosszabb budapesti utcák egyikével, a Lajos utcával, ahol a gyalogjárón megy a villamoskocsi, mégse történik baja azoknak, akik az óbudai takarékpénztárba hordják a pénzüket? Mi lesz Leonóra virágosboltjával, ahol a templomba menetel előtt mindenki úgy felvirágozhatja magát, mintha az esküvőjére menne? Mi lesz a cukrászbolttal, ahol azok a pestiek tartják titkos találkáikat, akik azt hiszik, hogy óbudai cukrászdában legtitkosabb és legédesebb a szerelem? Mi lesz a kis, százesztendős órásbolttal, ahol húsz álló, függő, harangozó óra olyan nevezetesen van összestimmelve, hogy mindig másképpen üti az időt, mint akár Rudolf császár prágai órái?”
Zenei kompozíció
Akinek füle van rá, hallja sorainak gyönyörű dallamát. „Romantikus tirádák” – írja a Krúdy-mondatról a fiatalon a holokauszt áldozatává vált Kelemen László költő, az első és hosszú ideig a legjelentősebb Krúdy-tanulmány szerzője. Kompozíciója zenei és nem logikai alapokon nyugszik, építőkockái az asszociációk szabályos hullámai, olvassuk Kelemennél. A mondatot hangulati intonálással kezdi, amit tetszőleges számú asszociáció követ, majd pedig hangulati csattanóval zárul. A Kelemen László által megállapított hármasságot könnyű felfedezni az óbudai udvarokról és apró házakról szóló mondatában is: „Ódonság bundaszaga és nőies fodormentaillat váltakozva szálldosott az udvarokból, amelyekből csak többnyire a két kerek lyukkal ellátott házikókat lehetett látni, mert Óbudán drága az ablak, azonkívül az itten gyakori szeles időjárás amúgy is elbánik az üvegből való ablakokkal, míg a kerek lyukakon át szabadon dudorászhat be a szél.”
Az író a hanyatló kisvárossal találkozhatott, ahol már a szőlőtermesztést elpusztította a filoxéra; a bort máshonnan hozatták, az egykori braunhaxlerek (szőlőmunkások) feleslegessé váltak. A kocsmák, vendéglők szerencsére tovább működtek; igaz, „a sramlisok, harmonikások (Tomasek) a Béringerben, […] Kéhlinél, Müllernél (akit itt Möllernek neveznek), úgynevezett hadi nótákat fújnak a régi bécsies muzsika helyett”.
Ki az a Krúdy?
Ha már a Kéhli szóba került, Krúdyt szoros viszony fűzte a Mókus utcai, hosszú időn át csupán hideg ételeket, májast, kolbászt, felvágottat, vagyis veinbejszert (borkorcsolyát) és mindenek előtt karcsú spricceres poharak, vastagnyakú literes üvegek kíséretében kitűnő, könnyű savanykás bort kínáló helyhez. Élete utolsó éjszakáját is a Kéhliben töltötte Mezey főszolgabíró és Kerekes hírlapíró társaságában a kályha mellett. Társainak a régi, a millenniumi időkről, hajdanvolt zsokékról és kurtizánokról mesélt. Hazavitt magával egy liter szilvánit, aztán hajnalban csöndesen meghalt. Hiába akart Szindbád az óbudai temetőben nyugodni. A reprezentatív Fiumei úti sírkertbe temették.
Amit kevesebben tudnak: az író szinte nyomorgott Óbudán. Csődeljárás indult ellene, kilakoltatási végzést kézbesítettek a címére 360 pengőnyi lakbérhátraléka miatt. Halála előtt nem sokkal még a villanyt is kikapcsolták a kis lakásból. A ház átvészelte a bombázásokat, az ostromot, de a hetvenes éveknek a fejlődés bűvöletében végrehajtott esztelen pusztításait alig élte túl. Hogy megmaradhatott, az az akkori Magyar Nemzet munkatársának, Kiss Károlynak köszönhető. Az újságíró cikkekben számolt be a bontás sorozatról.
A helyszínen ordítozó építésvezető fogadta. „Ki az a Krúdy Gyula? Engem nem érdekel, ki volt az a Krúdy, jövő héten ez a ház elmegy a francba.” Minden hiábavalónak tűnt, írja Kiss Károly, ám a szerző még egy utolsó próbálkozást tett. „Leültem a telefonhoz, és Mesterházi Lajostól kezdve Ortutay Gyuláig minden elérhető, befolyásos barátomat és ismerősömet föltárcsáztam, kérve őket, mentsük meg a Krúdy-házat és környezetét. Másnap reggelre már egy miniszterhelyetteshez voltam hivatalos, aki közölte velem, az építésügyi tárca vezetői nagyon sajnálják az óbudai galád rombolásokat.”
Mégsem tehettek semmit, mert a terv az terv volt, amit be kellett tartani. Ám annyit nagy sajnálkozások közepette megígértek, hogy „a Krúdy-ház és a mellette álló két épület, egyelőre, nem kerül csákány alá”. Szerencsére nem került a későbbiekben sem. Vagy a pénz fogyott el, vagy a tervek változtak meg. Krúdy Gyula utolsó otthona és a környék megmaradt. A döntés ellen nem csak a kivitelezők, de a helyiek is tiltakoztak. Ahogy Kiss Károly írja: a lakók „a Magyar Nemzet ismeretlen cikkíróját kárhoztatták boldogtalanságukért, hogy a tenyérnyi, három épületté zsugorodott maradék Óbuda szanálása elhalasztódott, s nem adtak nekik új lakásokat valamelyik panelszörnyűségben. Ha megtudják, hogy én írtam e cikkeket, én kilincseltem a Krúdy-ház megmentése érdekében, ott a helyszínen vernek agyon.” A Templom utca 15. ma Korona tér 1. a szomszédai társaságában álló kis ház a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak ad otthont. Az író alakját rekonstruált lakószobája és egy vendéglői szeglet idézi.
A Krúdy-ház (balra) 1974-ben a panelek árnyékában (Fotó: Fortepan/Óbudai Múzeum)
Krúdy és az óbudai identitás
A Fő téren, az önkormányzat épülete előtt áll, pontosabban ül Szanyi Péter alkotása, az a Szindbád-szobor, amely Latinovits Zoltán alakjában (Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének főszereplőjeként) örökíti meg Krúdy Gyula legendás irodalmi teremtményét. – Mindennap kétszer megyek el a szobor előtt, és ez alapvetően határozza meg a személyes viszonyomat is az íróhoz. Örülök, hogy Krúdy emlékezete az óbudai identitás része – fogalmazott Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. A kerület vezetője elmondta, régi vágyuk egy Krúdy-negyed létrehozása, amely méltó módon állítana emléket az írónak. Az egykori Templom utca környékén kialakítandó kulturális központ előkészítését ugyan a koronavírus-járvány megakasztotta, de az önkormányzat nem tett le a terv megvalósításáról.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/20. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg május 19-én.
