Döme Zsuzsanna, a kutyapárt EP-listavezetője szerint más országokban sem becsületesebbek a politikusok, csak tudatosabb a társadalom. A teljes interjú.
Cikklapozó
A pénzügyminiszter úgy véli, nem kell tartani attól, hogy a német autógyárak magyarországi beruházásai veszélybe kerülnek.
Minden korábbinál nagyobb arányú győzelmet arathat a Fidesz az idei európai uniós választáson – írja honlapján Török Gábor. A politológus szerint a DK és a Momentum is megerősödhet az ellenzéki térfélen.
A választási bizottság már megalakult, de egyelőre kérdéses, lesznek-e egyáltalán résztvevők.
Nem csitul az ellentét a május 2-i rendkívüli közgyűlés óta a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és a sportág megújulásáért és a tiszta gazdálkodásáért küzdők között. A szövetség megpróbálja döntő többségű támogatásnak beállítani a közgyűlésen történteket, míg a Tiszta Tenisz mozgalom szerint továbbra sem tesz eleget a törvényi előírásoknak a jelenlegi vezetés.
Az Eurostat adatai szerint 2017-ben 117 ezren kaptak magyarországi tartózkodási engedélyt. Ez 113 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Emelkednek a bérek. Valóban. Csak a kezdő pedagógusok 130 ezer forintos nettóját tudnám feledni, vagy a rendőrök, tűzoltók fizetését.
Főként a brexit miatt csökkenhetnek az agrártámogatások, de a kormány ezt is a bevándorlókra fogná.
Nényei Pállal többek között a politizáló irodalmárokról, Háy János legújabb kötetéről, a „redundáns” Szent Ágostonról és a mackósajtról beszélgettünk.
Nem lehetséges támogatni a közjót semmibe vevő, korrupt, a közösség erkölcsét romboló kormányzást.
A Mi Hazánk Törökszentmiklóson demonstrált. Ellentüntetők is voltak, akik a párt elnöke szerint a magyarság ellen vannak, de „ez nem Nyugat-Európa, ez Magyarország”, üzente nekik.
A tetőszerkezet teljesen megsemmisült, a lángok átterjedtek a több mint száz éve épült, több éve üresen álló épület mind a hat szintjére.