A Momentum pedig Szijjártó Péter nemzetbiztonsági átvilágítását javasolja.
Cikklapozó
A jelenlegi felfokozott politikai helyzetben döbbenhetett rá Orbán Viktor arra, hogy jelentősen romolhat a pozíciója az európai parlamenti választásokon, ezért mindent be fog vetni. De mi lesz utána? Petschnig Mária Zitát és Bod Péter Ákost kérdeztük.
Még nem lehet megmondani, hogy a szlovák miniszterelnöknek szüksége lesz-e további műtétekre vagy sem.
A Radnóti Színház kirúgott és felmondott tanárokat hívott meg az egyik előadására.
Ha a gyár érvényes környezethasználati engedély nélkül működik tovább, akkor a gödiek demonstráció keretében adnak hangot a tiltakozásuknak.
Sokan nézik a magyar sajtót Dél-Szlovákiából, ezért nem lenne jó, ha közvetett módon próbálnák rosszabbá tenni a hangulatot – célozgatott Orbánra a volt szlovák kormányfő.
Tartok tőle, a Fico-merénylet sem a felkorbácsolt érzelmek csillapítására inti a hazai hatalomtechnikusokat, inkább sejtetésekből, vádaskodásból kampányfegyvert kovácsolnak belőle. Ne legyen igazam!
Hiába egyértelmű, ki szúrt, itt a tettes kislány is áldozat – mondják a helyiek a bőnyi késelés után. A helyszínen jártunk.
A Gulyáságyú Média május 9-én fotózta le őket.
A legtöbben, több mint 1200-an a londonit jelölték meg.
A Tisza Párt vezére szerint Magyarországnak ma békére, összefogásra és az árkok betemetésére van szüksége.
Több százezer forint perköltséget kell fizetnie.