Egy ittas, zavart férfi volt az elkövető, a rendőrök gyorsan elfogták.
Cikklapozó
Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a főpolgármester megérdemli a támogatásukat.
Ennyivel kevesebb adó folyt be. A hiány főként az iparűzési adó megfelezéséből adódott.
Egy mélyaltatásban lévő nőt szurkált halálra kötszer- és érfogó ollóval.
Szerinte az utazók gyakoribb tesztelésével hatékonyabban lehetne védekezni a járvány terjedése ellen.
Elindult a pedofil mágnás, a két éve elhunyt Jeffrey Epstein „kerítőjeként” emlegetett Ghislaine Maxwell pere. Pilótájának vallomása szerint fuvarozta II. Erzsébet fiát, Bill Clinton és Donald Trump volt amerikai elnököket és Kevin Spacey-t.
Ne csodálkozzunk, ha mindenféle, bármiféle, akármiféle fantazmagóriák válnak tömegek ópiumává egyik pillanatról a másikra.
A hiteles kormányzati tájékoztatás hiánya is ráerősít az álhírekre.
A legforgalmasabb időszakban öt és fél ezer ember dolgozott a Május 1. Ruhagyárban, termékeit valamennyi KGST-országba exportálták, de rajtuk kívül a „hanyatló nyugat” is akart magának a magyar konfekcióból.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi felén, kétharmadán 5 és 8, délen 9 és 14 fok között alakul.
Gyalogosan, busszal vagy hajón? A városnézés általában e három módon történik fővárosunkban, azonban megannyi élménnyel gazdagodhat mind a vendég, mind az itt élő városlakó, ha egyszer elektromos rolleren fedezi fel Budapestet.
December elseje a román nemzeti ünnep, így országszerte különféle ünnepségeket szerveznek az egyesülés évfordulójára. Ezen események elmaradhatatlan színfoltja a katonai parádék és felvonulások.