Nem elég, hogy általánosságban írtak a bankok a szerződésekben az árfolyamkockázatról.
Cikklapozó
A tét, hogy kikényszerítsék a csatlakozást az Európai Ügyészséghez.
Összesen hétszáz kilométert utazva járta őket körbe az Átlátszó.
A vádlott az egész tárgyalássorozat alatt ártatlannak vallotta magát.
A négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző 77 éves korában halt meg. Edzőként olimpiai és világbajnok sportolókat nevelt fel.
A jobboldali populisták növekvő társadalmi befolyását ellensúlyozná a Németországban formálódó baloldali összefogás.
Vége a találgatásoknak, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya nem tért vissza Európába, hanem az Egyesült Arab Emírségekben folytatja pályafutását, az élvonalba nemrég feljutó csapata szerdán jelentette be az érkezését.
Rémhírként terjed a könyves szakma „államosítása”. Piaci szereplőket kérdeztünk, mennyire tartják reálisnak az állami beavatkozást.
Az e heti résztvevők: Konok Péter, Dévényi István, Pörzse Sándor és Lukácsi Katalin.
Közben pedig az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak.
A 35 éves szerb játékos váratlan visszavonulásának hátterében állítólag az áll, hogy a csapat tulajdonosa őt is megbüntette a Puskás Akadémia és a fehérváriak múlt szombati bajnokija után történt botrányos viselkedésért.
Széles körű kampányt indít a kormány, hogy mindenki megtudhassa az álláspontját.