Nagyon pontos és mai alkotás a Telivérek, a tragikusan fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó filmje.
Cikklapozó
A droghelyzet nem „az elmúlt időszakban” vált kezelhetetlenné, hiszen évek óta árulják már a filléres kábítószereket a Hős utcában.
Néhány lelet arra enged következtetni, hogy már a csiszolt kőkorszakban is dolgoztatták a gyerekeket.
Színházak éjszakájával kezdődik az új évad a budapesti teátrumokban.
Svédországban nem csak a bevándorlásellenes párt előretörésére érdemes figyelni.
Internetes előfizetéssel ugyan szép számú háztartás rendelkezik, de a tájékozódás a túlnyomó többségnél a Facebookkal egyenlő.
Úgy tudni, a tanári kar negyede nem tudott szót érteni az igazgatóval.
Vajon mi lehetett a producerek célja a Ragadozó feltámasztásával? A filmet megnézve jobb lett volna, ha nem teszik meg,
A Pénzügyminisztérium szerint csak technikai okai vannak, az Államkincstárnál kell tárolni a pénzt.
A nővérek után az aneszteziológusok is felmondtak a Magyar Imre Kórház intenzív osztályán.
Még fideszes párttársai is ellene fordultak egy időre, fel is függesztették, ma már azonban szent a béke. A rendőrség is nyomoz.
Teljesen mindegy, hogy tud-e róla, hogy használja a Fidesz, vagy csak bárgyún sodródik az árral. Ezzel elsősorban az országnak árt.