Évente átlagosan 400-500 szexuális bűncselekményt jelentenek be Magyarországon. De a többi valahogy nem kap akkora figyelmet, mint Ahmad esete.
Cikklapozó
Ha kitartása, lelkesedése nem fogy el, Varga-Damm Andrea kiemelkedő képességei okán az Orbán-rendszer félelmetes ellenfelévé válhat.
Mivel az MSZP-s politikus szerint „brutális verbális támadást” intézett Judith Sargentini ellen, amikor a nevével gúnyolódott.
Nemzeti érdekünk, hogy Európa nyugati és keleti fele együttműködjön egymással – mondta a miniszterelnök. Szerinte Paks jól halad, és jöhet a Török Áramlat is.
Az alapítványi konstrukció és a főszerkesztő személye szerintük garancia a függetlenségre. Barométeren jelzik, mennyire szabad még a szerkesztőség.
Hende Csaba még olcsóbb üzemeltetésről beszélt az átadáskor, aztán duplájára nőtt a fiatal sportolók havi tagdíja. De így sem volt gazdaságos a működés.
Nagy filmet alkotott a Saul fia rendezője, Nemes Jeles László. Olyat, amelyre évtizedek múlva nagy műként hivatkozhat majd a filmművészet.
Van, ahol elég kijelenteni, hogy sikerült a tripla szaltó, van, ahol sajnos meg is kell ugrani, hogy elhiggye a publikum.
Szülői segítség nélkül lehetetlen egyetemre járni. Sokan anyagi okok miatt hagyják ott a képzést. Könyvre és kultúrára alig jut.
Hétfő kora este jelentették be a változásokat a szerkesztőségben.
Nem fogadják el, hogy a tartózkodásokat nem vették figyelembe a szavazásnál.
Tőle tanultam nekrológot írni. Akkor szembesültem vele, milyen nehéz a szabályok betartásával méltó módon megemlékezni valakiről.