Az uniós források hatékonyabb felhasználása, illetve a gazdaságpolitika és a költségvetésért felelős pénzügy szétválasztása is eredményesebb magyar gazdaságot eredményezett volna Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint. Szavai szerint a „teljesebb siker” elmaradásának oka a kormányzati szerkezetben keresendő – magyarázta a jegybankelnök a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánylapban vezetett rovatában.
Ezúttal korábbi írását folytatta. Amellett érvelt, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitika kettős arca – miszerint önmagunkhoz képest eredményesek voltunk, de a régióban csak közepesen teljesítettünk – döntően a gazdaságpolitika intézményi gyengeségeiből fakadt, illetve hogy igenis elérhette volna az ország az 1936-os fejlettségi csúcsot.
Mint írta, „a miniszterelnök és a kormány – a tárgyalt időszakban – minden esetben racionális döntéseket hozott a gazdaságpolitika intézményeinek munkamegosztásáról. Megítélésem szerint azonban a döntő pillanatokban nem a legjobb döntést, inkább a könnyebb ellenállást választották. Könnyebb volt például kipróbálni egy bevált pénzügyminisztert gazdaságpolitikai szerepben, mint bizalmat szavazni az NGM-csapat egyik tagjának, hogy folytassa a csúcsminiszteri működést. Ennek azonban az volt az ára, hogy összecsúszott a gazdaságpolitikai centrum és a költségvetési érdek, amiből mindig a rövid távú érdek kerül(t) ki győztesen. Az NGM működésében azért nem volt ellentét a két idősáv között, mert a gazdaságpolitika első számú érdeke volt a három százalék alatti költségvetési hiány megteremtése”.
Arra is kitért, a pénzügyi tárca és a jegybank között semmifajta személyi ellentét nem volt 2013 és 2019 között, „azóta is minden vita közgazdasági és szakmai természetű. A vitában a jegybank a fenntartható felzárkózást képviseli. Ez teszi lehetővé inflációs céljának tartós elérését, és ez biztosítja a pénzügyi stabilitást, mivel ezek a jegybank mandátumai. A pénzügyi tárca az éves költségvetési érdeket képviseli, mert ez a mandátuma”.
Meghaladhattuk volna az 1936-os fejlettséget
A továbbiakban kritizálta az uniós fejlesztési pénzek felhasználását is. – Mert ugyan a költségvetés érdeke a források gyors elköltése, de az ágazati tárcák érdeke a fenntartható felzárkózás érdekeivel nem feltétlenül esik egybe – magyarázta. A gazdaságpolitikai centrum érdeke viszont a lehető leghatékonyabb befektetés, a legnagyobb és legjobb szerkezetű növekedési hatással. Példaként említette az első Széchenyi-tervet, amelyben egy forint állami pénz három forintnyi beruházást mozgatott meg. A 2010–2019 közötti uniós programoknál 1:1 körüli az arány – írta, hozzátéve: az eddig elköltött uniós pénzeknek legalább kétszeres szorzóval kellett volna működniük, ami 15-20 ezermilliárd forint többletforrást, beruházást mozgósíthatott volna. Ebből 5-7 ezermilliárd forint költségvetési többletbevétel származott volna.
További bírálatokat is megfogalmazott:
• A devizahitelezés után 2015 közepétől nyílt újra tér a lakásépítés dinamizálására. 2016 után évente átlagosan 30-40 ezer új otthont lehetett volna építeni, ami a ténylegesen megépült átlagosan 20 ezer otthonhoz képest 2020 végéig összesen 60 ezer lakás különbözetet jelent. Ez évente átlagosan 0,5 százalékkal nagyobb GDP-növekedést jelentett volna.
• Dicsérte a miniszterként még általa vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium által gondozott Széll Kálmán-terveket, amelyekkel szerinte az évtized legfontosabb szerkezeti átalakításainak 85 százalékát az évtized első harmadában végrehajtották. A folyamat megakadt – Matolcsy éppen 2013-ban lett az MNB elnöke. A teljes versenyképességi fordulat a jegybankelnök szerint évi egy-két százalék többlet GDP-hatást valószínűsítene.
• A versenyképességi reformok a felgyorsult digitális átmenetet is szolgálták volna – hívta fel a figyelmet. A jegybankelnök úgy véli, hogy a sikeres digitális átállás évi több mint egy százalékkal magasabb GDP-t lehetne valószínűsíteni a területről létrejött GDP-hez képest.
• Ez egyben adatreformot is jelentett volna, az állami beruházások magas aránya miatt az itt elérhető többlet döntő fontossággal bír a teljes beruházási hatékonyság szempontjából. Érvelése szerint a gazdaságpolitikai centrum és a pénzügyi tárca szétválasztása makrogazdasági mutatók jelentős javulását eredményezte volna.
Azt írta, „elértük, sőt 85 százalék körüli értékkel meghaladtuk volna az 1936-ban mért átlagos nyugati és uniós fejlettségi értéket”. Ebben az esetben az államadósság-ráta legkisebb értéke 55 százalék körül alakul, a devizában fennálló államadósság szintje 0–5 százalék körüli szintre süllyed, a termelékenységi többlet 10-15 százalékos, az erre épülő bértöbblet pedig 15-20 százalékos lehetett volna – fogalmazott.
