Októbertől megindult az import Szerbia felől, ami együtt járt az ukrajnai import jelentős visszaesésével, majd megszűnésével.
Gazdaság
Körbejártuk, hogyan hatott a termelőkre és a különböző ágazatok szereplőire a hatósági ár bevezetése, illetve hogy mi várható a tojás- és a burgonyapiacon.
Ahhoz képest, hogy a kormány szeptember 30-i áron, tehát úgy 100 forint körül rögzítette a tojás árát, annak úgynevezett átadói ára, vagyis amennyiért a kereskedő veszi a termelőtől, 56 forint.
A várakozásoknak megfelelően az MNB nem változtatott a 13 százalékos alapkamaton. Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint a jegybank legfontosabb üzenete, hogy csak akkor változtat a jelenlegi szigoron, ha több az inflációt kedvező irányba befolyásoló tényező is tartósnak bizonyul.
Maradt a 13 százalékos ráta.
Nem ez az első cukrászda Budapest belvárosában, amely bezár a romló gazdasági körülmények miatt.
A nagy befektetőket érinti a módosítás.
Időszakos szünetet tarthatnak a szállodaszövetség elnöke szerint.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint igazságtalan, hogy míg a nagy összegű bankbetétek után 18 százalékos kamatot fizetnek a bankok, a kisbetétesek csak 1 százalék alatti kamatra számíthatnak.
A multilánc hazai vezérigazgatója szerint az ársapka ma már inkább gerjeszti az inflációt, amely a következő hónapokban tovább fog nőni.
Az eredeti tervek szerint már az idei télen megindulhatott volna az első energiaközösségek áramtermelő tevékenysége, ám – többek között – a háború, a rezsiemelés és napelemek telepítését egy időre ellehetetlenítő kormányzati döntés miatt a projektek állnak.
A legolcsóbb megyeszékhelyek Miskolc, Szekszárd, Salgótarján és Békéscsaba, ahol 80–99 ezer forint egy lakás havi bérleti díja.
Az euró 410 forint fölé erősödött a reggel 7 órai 407,25 forintról.
A hazai valuta gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
Ezt állítja a prágai székhelyű Cyrrus beruházási társaság. Szerintük ugyanez az adat Magyarországon 0,3 százalék.