Onnan lehetünk biztosak egy kapcsolat működésképtelenségében, hogy felismerjük: a másik a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Ritka kijózanító pillanat, miközben jellemzően inkább a másikon dühöngünk magunkban. Ő kezdte az egészet! Nemcsak a párkapcsolatokkal van így, persze.
Azt ismételgetik most kormánypártiak, illetve akik bármilyen okból nem kedvelik Puzsér Róbertet: a konfliktus nem az ütéssel kezdődött. Jobb esetben hozzáteszik, hogy a pofon azért csúnya dolog, rosszabb esetben még ezt sem. Pedig súlyos határátlépés a fizikai erőszak, egyben végtelenül szomorú, hogy sokan azonnal elfogadhatónak tartják, ha a nekik nem kedves személy ellen irányul. A Trump elleni merényletkísérlet után még siettek elítélni az erőszakot a kormánypártiak is. Pedig a saját logikájuk szerint azt kellett volna mondaniuk: nem a lövéssel kezdődött. Szerencsére ennek relativizálásába épp nem kezdtek bele, de gond nélkül tennék, ha Trump helyett olyanról lett volna szó, akit nem kedvelnek.
De rendben, legyen igazuk: nem az ütés volt az első. De nem is az, hogy Puzsér publikálta pénteki, szatirikus gúnyiratnak nevezett posztját. Amit én valószínűleg nem tettem volna ki. Kár egy ilyenbe bevonni Ábrahám eredeti nevét is. Láttam, ahogy sokan derülnek rajta, de sajnos azt éreztem: nem Puzsérral nevetnek, inkább Ábrahámon. Nevetnek azon, hogy a Pesti Srácok munkatársát alázzák. Persze értem én azt is, amikor Balázséknál a South Parkhoz hasonlítja. De szatírában ez például iránymutató volt Puzsértól: ilyet, sokat!
Mindenesetre nem itt keződött: erre kondicionál a virtualitás és a magyar közélet.
Hallgatom Ábrahámot, ahogy az Ultrahang műsorában sajnálja magát: ő gondos apa, barátságos még kritikusaival is. Szép és jó. De hol volt ez az énje, amikor márciusban ezt írta Puzsérról: „Brutus és Iskarióti Júdás görög nászának gyomorban fogant fajzata. Sóvárogsz a hatalom után, de az a bolondját járatja veled. Amihez érsz, megrothad.” Hol volt, amikor nemrég ezt kommentelte Pottyondy Edinának: „te magát anyának hazudó, szívtelen senki”. Vagy hol volt, amikor néhány éve azon viccelődött, hogy az exbarátja meztelen fotói nyilvánosságra hozatalával fenyegeti Gáspár Evelint? Akkor azt írta, pénzt is bedobna, csak ne tegye. Majd azzal védekezett, ő csak viccel. Vajon poénkodna ezzel az újabban fideszes Gáspár Győzőnek is, amikor találkoznak? Vagy viccesnek találná, ha saját, nagykorú lánya lenne hasonló irónia célpontja?
Majka eközben lefagyva áll Azahriah nyilatkozata előtt. Pedig ő mindig kiállt mellette! És egyben szerető családapa. De miért gondolja Majka, hogy ha ő a nyilvánosságban a pofozkodást éljenzi, akkor másra nem ez az énje fog hatni? Igaza van, ennek nincs köze a NER-hez. Sokkal zsigeribb az egész. Azahriah-nak is érdemes óvatosabbnak lennie, mielőtt azon kapja magát egy-két éven belül, hogy minden nap mást küld el az anyjába.
És lehetne még sorolni, oda-vissza, mindenhogyan. A rossz szellem uralja a magyar közéletet. A kormányoldal egy része imádja, ha Bőtös Botond IFA-platóval fenyegetőzik, mert igazolja őket. Az ellenzék egy része meg alig várja, hogy Bayer Zsolt újra alulmúlja önmagát politikai ellenfelei dehumanizálásában. Így megy ez. Valóban nem egy ütéssel kezdődött, az csak a következő, szomorú állomás. Mit fognak mondani, ha legközelebb épp egy jobboldali publicistát ütnek meg, miután Cseh Katalint, Nagy Blankát, Baranyi Krisztinát vagy bárki mást aláz nőiségében? Akkor is azzal jönnek majd, hogy barátjuk és kollégájuk megrázta a pofonfát?
Talán jobb lenne inkább mindannyiunknak elgondolkodnunk az intő példán, és innentől még kétszer átgondolni minden kéjesen alázó jelzőnket, minden a korábbiakat is túlszárnyalni igyekvő sértésünket.
