Úgy érzem, túlnőtt az elemzés lehetőségeinek határain az a szürreális miniszterelnöki beszéd és az azt felvezető, hasonlóan szürreális színielőadás (?), amit szombaton a Margitszigetre érkezett békemenetelők kaptak kitartásuk jutalmaként. Tudjuk, milyen hatásmechanizmusra épít a Fidesz, világos a cél; mégis felesleges mindenfajta racionális elemzés, észérvekkel való reagálás. Mert az a lényeget fedné el: egy abnormális, hazug, aljas, az alapvető civilizációs normákat áthágó politikai garnitúra mutatta meg szombaton önmagát, amihez gyalázatos módon gyermekeket is a színpadra rángatott. Megint volt lejjebb.
Miféle ember az, aki néhány remélt európai parlamenti mandátumért képes feláldozni a köznyugalmat, a választás tétjeként háborút vagy békét, végső soron halált vagy életet nevezve meg? A Fidesz ezen a választáson nem tud megbukni; belegondolni sem akarok, hova emelik a tétet 2026-ban.
Az őrült beszédre, amelyben persze volt rendszer, csak egy történelmi fricskával reagálnék, ha már úgy is közeledik a trianoni békediktátum évfordulója. A magyar soviniszta jobboldal több mint százéves toposza a nemzetvesztő Károlyi Mihály, aki pacifizmusával a fő felelőse a történelmi Magyarország felbomlásának. Aki azonosul Orbán Viktor békepártiságával, annak nincs oka epét hányni Károlyira sem. Ha ugyanis mindennél fontosabb, hogy ne legyen háború, akkor hogyan lehet számon kérni Károlyin, hogy 1918 novemberében a négy évnyi háborúskodásból hazatért, lerongyolódott magyar katonákat – egy ideig legalábbis - habozott a magyar területekre betört románok vagy csehek ellen küldeni?
Csak azt tette, amit a Fidesz-kormány az ukránoknak sugall: ne húzzák el a háborút a betolakodó elleni védekezéssel. Károlyi vétkei amúgy számosak, de a hátországi sorok rendezése után, 1919 elején már próbálta menteni a menthetőt; nem sok sikerrel.
Orbán Viktornak szerencsére nem kell hasonló kihívásokkal szembenéznie. Ő csak elbábozza a világháborút. Mi is túléljük, ha nem rá szavazunk. Ahogy ő is.
