Lengyelország nem Magyarország, a lengyel ellenzék nem a magyar ellenzék, ilyesmikről beszélgetek a Lengyelországban élő és tanító politológus ismerősömmel már vagy egy órája, amikor arról kezd magyarázni: az eredményben szerepe volt annak is, hogy a lengyel média sokkal színesebb és szabadabb, mint a honi nyilvánosság. A kormánypártok botrányai így nem maradtak a tájékoztatási buborékon belül/kívül, tömegek értesültek a kampány mindenféle fordulatáról, és még miniszterelnök-jelölti vitát is tartottak, amit négy csatorna közvetített. Nahát, válaszoltam, akkor a közmédia bizonyára nem olyan, mint a miénk, dehogynem, sőt, tán még olyanabb, feleli, mert ebben tényleg, de tényleg tökéletesen sikerült a lengyel testvéreknek az orbánrogánizmust lemásolniuk, mi több, meghaladniuk.
Á, az nem lehet, gondoltam, de nem mondtam erre semmit, mert hát mégis csak ő van ott testközelben, mindazonáltal sehogy sem sikerült a mi M1-ünknél M1-ebbet elképzelni. Mer’ azé’ a fantáziának is van határa, ugye.
És akkor mit olvasok tegnap délután a hvg.hu-n?
„Nem igaz, hogy az ellenzék győzött, hiszen ilyen nevű párt nem is indult a választásokon – közölte a lengyel közmédia műsorvezetője a választási eredmények közzététele után.”
Hibátlan. Tökéletes. Innen nincs hova tovább, kommunikációs Nirvána, a televíziózás beteljesedése. Ha a mieink is elérnék ezt a szintet, eskü, nézném, de mi még Németh Balázst is elveszítettük.
